A Grand Tokaj emelkedő forgalomra számít az ünnepek előtt

Az ünnepek előtt emelkedő forgalomra számít, hosszabb távon pedig stabil nyereséget remél a Grand Tokaj, Tokaj-Hegyalja legjelentősebb bortermelője.

 

 

Az emelkedő forgalomnak köszönhetően folytatódhat a veszteség mérséklése

 

Rábai László, a társaság vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, december végére a bevétel elérheti, meg is haladhatja a 3 milliárd forintot a tavalyi 2,68 milliárd forint után, mivel a tokaji aszú és a szamorodni iránt az év utolsó hónapjában mindig magas a kereslet. Az élelmiszerdrágulás borpiaci hatását még nem lehet pontosan megbecsülni, de október végéig az értékesítés az üzleti tervnél jobban alakult – tette hozzá. Az emelkedő forgalomnak köszönhetően folytatódhat a veszteség mérséklése, a vezérigazgató jövőre EBITDA-szinten (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény), 3 év múlva pedig már az adózott eredményben is nyereséget vár.

Az idei terméssel elégedett, bár hozzátette, hogy a rendkívüli aszályt a szőlő is megsínylette, ezt követően pedig a tartós szeptemberi eső okozott gondot a térségben. Az idei évjárat ezért valószínűleg nem az évtized legkiválóbbja, de jó minőségű.

 

 

Grand Tokaj: a feldolgozó és palackozó technológia korszerű

 

Rábai László úgy vélte, hogy az éghajlatváltozás hatásait egyelőre nem lehet pontosan felmérni, ezért egyelőre nem terveznek öntözési rendszert kiépíteni, bár megjegyezte, hogy a kérdés nem alap nélküli. A Grand Tokaj számára ugyanakkor fontosabbnak tartja az energiahatékonyság növelését és a logisztika fejlesztését.

Hozzátette, hogy a feldolgozó és palackozó technológia korszerű, csupán kiegészítő fejlesztésekre van szükség, és ha emellé sikerülne az évi 4,5 millió palackos kibocsátást 6,5-7 millióra növelni, akkor a társaság hatékonyabban működhetne, jobban ki tudná használni a kapacitásait, magasabb volumen mellett a termelés fix költségei kisebb terhet jelentenének.

 

A Grand Tokajnak új értékesítési csatornákat, új piaci lehetőségeket is találnia kell

 

A Grand Tokajnak tehát új értékesítési csatornákat, új piaci lehetőségeket is találnia kell – mondta a vezérigazgató, hangsúlyozva, hogy a vásárlói kör bővítése nem könnyű, hiszen az édes borok forgalma világszerte csökken vagy éppen stagnál. Ezért is lendült fel az utóbbi években a szárazbor- és a pezsgőtermelés ezen a vidéken is, de szerinte a hagyományos helyi boroknak mindig lesznek fogyasztói, “csak el kell érni őket”. A megoldást a borvidékszintű marketingben látja a vezérigazgató, ami Tokaj-Hegyaljának azért is kedvez, mert ez a legismertebb magyar borrégió külföldön.

Ebben a térségben a Grand Tokaj a legfontosabb bortermelő, idén csaknem 650 hektárról vásárolt szőlőt, és majdnem ennyi termelővel szerződött. Többségük 1 hektárnál kisebb területen, kiegészítő tevékenységként foglalkozik szőlővel, de csaknem két tucat jelentős termelővel is együttműködik. Közülük többen 20 hektárnál is nagyobb területtel rendelkeznek – közölte Rábai László, aki szerint a cégnek még markánsabb szerepet kell betöltenie, mert Tokaj-Hegyalján egyedüliként képes nagy mennyiségre szóló megrendeléseket teljesíteni.

 

 

A Grand Tokaj a térség bortermelésének több mint harmadát állítja elő

 

A céges honlap bemutatója szerint a Grand Tokaj a térség bortermelésének több mint harmadát állítja elő. Csaknem 70 hektár saját szőlőterületet is művelnek, ezek közül 35 hektárral a tarcali a legnagyobb, a többi Erdőbényén, Mádon és Tolcsván található. A társaság a Tokaj Kereskedőházból jött létre 2013-ban, miután az akkor még állami hátterű társaság a megújulás mellett kötelezte el magát. Tulajdonjogát a kormány a Tokaj-Hegyalja Egyetemre ruházta át, így a Grand Tokajt tavaly augusztus óta az intézményt fenntartó alapítvány birtokolja, és a társaság célkitűzései között az eredményes működés elérése mellett a szőlész-borász képzésben történő aktív részvétel is fontos.

Beszámolójuk szerint a 2020-ban 2,66 milliárd forint, 2021-ben 2,68 milliárd forint bevétellel zártak. A külföldi értékesítés aránya mindkét évben 50 százalék körül alakult, tavaly megközelítette, tavalyelőtt kissé meg is haladta az 1,4 milliárd forintot.

Forrás: MTI

Fotó: Facebook Grand Tokaj

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek