Azonnali katonai beavatkozással fenyegette Szíriát Erdogan

Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton bejelentette, hogy országa katonai beavatkozást fog végrehajtani Szíria északkeleti részén „akár már ma vagy holnap”.

Ezt a műveletet a szárazföldről és levegőből is végrehajtjuk” – mondta szombaton Erdogan, utalva a szíriai Eufrátesz folyó keleti oldalára, amelyet főleg az Egyesült Államok által támogatott kurd milícia ellenőriz. „Megtettük az előkészületeket, véglegesítettük műveleti terveinket a szükséges utasítások megadásával” – közölte a kormánypárt tagjaival Ankarában.

Erdogan szerint Törökországot „kényszerítették” arra, hogy katonai intézkedéseket hozzon saját biztonsága érdekében, és – tette hozzá – így a háború elől elmenekült szíriaiak is mihamarabb hazatérhetnek. Ankara szerint 3,6 millió szíriai menekült él Törökországban.

A török államfő korábban azt mondta, hogy Ankara 2 millió szíriait tervez áttelepíteni egy 30 kilométer mély „biztonságos zónába”, amely az Eufrátesz keleti részétől az iraki határig terjedne. Törökország két hadműveletet követően már ellenőrzése alatt tart területeket az Eufrátesztől nyugatra.

A NATO-szövetséges Törökország és az Egyesült Államok közös légi- és szárazföldi járőrtevékenységet folytat a Szíria és Törökország közötti határ északkeleti része mentén azóta, hogy augusztusban megállapodtak egy „biztonságos zóna” létrehozásáról helyben.

Ankara szerint ugyanis az Északkelet-Szíriát ellenőrző, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia nemzetbiztonsági fenyegetést jelent Törökország számára. A török vezetés azt állítja, hogy a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) gerincét alkotó YPG a Délkelet-Törökországban évtizedek óta fegyveres felkelést folytató, nemzetközileg is terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szövetségese.

Az Egyesült Államok azonban az utóbbi években – Törökország folyamatos neheztelése ellenére – fegyverekkel látta el az YPG-t, arra hivatkozva, hogy a szíriai kurdok a leghatékonyabb partnerei az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihadistái elleni harcban.

Erdogan többször is arra figyelmeztetett, hogy ha az úgynevezett biztonsági zónát nem hozzák létre szeptember végére, akkor Törökország kénytelen lesz a saját katonai terveit végrehajtani. Musztafa Bali, az SDF szóvivője szombati Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott: az SDF nem fog habozni, hogy megakadályozzon bármilyen provokatív támadást Törökország részéről.

 


Hasonló cikkek