Meddig tarthatjuk fogva saját magunkat, hazugságokkal cicomázva magáncelláinkat?
És mi történik, ha rájövünk, hogy a csoda, amire várunk, csak egy tátongó fekete lyuk? Ilyen kérdéseket vet fel Botond Nagy rendezésében Henrik Ibsen Nóra című színműve, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színházban mutattak be március 16-án.
A kóma kiszolgáltatott állapot. Tehetetlenség. A szabadság ellentéte. Az ember hajlamos arra, hogy bebörtönözze magát hazugságokba, elképzelt valóságokba, régi traumákba, ismétlődő bántalmazásokba. Hajlamos engedni a kóma-állapotnak, és tehetetlenül reménykedni a csodákban.
Nóra ráeszmél arra, hogy a babaház, amelyben raboskodik, egyre szűkebb. Hogy a díszes falak mögött ismétlődő rémálmok bújnak meg, amelyekkel meg kell küzdenie, ha emberré akar válni. Ha szabad akar lenni. Ez a szabadság lemondásokkal jár.
A teljes cikk ITT olvasható el.
