Bach muzsikájával hangolódtunk a húsvétra

Az idei BACH-hét utolsó hangversenye / PTV Fotó: Vona Ildikó

Hatodszorra került megrendezésre a BACH-hét Miskolcon. A hatnapos komolyzenei fesztivál előadói igyekeztek a zeneszerző életének teljes keresztmetszetét bemutatni.

Miskolc belvárosának templomaiban, dísztermeiben szólt a barokk muzsika, a program összeállításában pedig a szervezők számára idén is fontos cél volt: a hangversenyek révén átfogó képet nyújtani Johann Sebastian Bach munkásságáról és megszerettetni az ifjúsággal a német mester zenéjét.

Húsvét közelségét szinte valamennyi rendezvényen érezhette a közönség. A nyitó eseményen például Bach egyik legkorábbi kantátája és a szólóhegedű-irodalom legmagasztosabb darabja emlékeztetett Krisztus feltámadására. Ezt követte egy olyan koncert, ahol jól ismert és ritkán hallható hangszereken szólaltak meg a barokk mester művei, majd sor került a Zongorás találkozóra, melynek a Zenepalota adott otthont. Négy miskolci zeneiskola ötven növendéke mérte össze tudását a Réti Balázs tanszékvezető, főiskolai docens által vezetett, ötfős zsűri előtt.

Francia csembaló a VI. Miskolci BACH-hét koncertjén / PTV Fotó: Vona Ildikó

Különleges hangverseny helyszínéül szolgált a Zárdakápolna: Lipót kötheni herceg udvarában keletkezett kamarazenekari művek, szonáták hangzottak el itt, főszerepben a késői barokk kor divatos hangszerével, a fuvolával. Másnap Bach és az orgonairodalom egyik legkomplexebb alkotása (amit német orgonamiseként is emlegetnek) szólalt meg a Belvárosi Református Templomban, Szabó Balázs orgonaművész és a Luther Kórus előadásában.

Sacrum et profanum címmel zárult az idei eseménysorozat a Városháza Dísztermében, ahol a BACH-hét védnöke, Horváth Anikó Liszt és Artisjus-díjas csembalóművész is hangszerhez ült, az f-moll concertót hallottuk tőle. A koncerten egy ígéretes, fiatal fuvolista is bemutatkozott, Kovács Dóra Anna szólójátékával és a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeinek közreműködésével csendült fel az F-dúr concerto.

Csembalóverseny Horváth Anikóval a Városháza Dísztermében / PTV Fotó: Vona Ildikó

Kinézetre egyszerű, mégis csodaszép hangszer kapott fontos szerepet a BACH-hét során. Bár nem olyan díszes, mint a festményekkel ékesített antik darabok, de így is „felhívja magára” a közönség figyelmét. A fennmaradt legrégibb csembalót 1521-ben készítette egy bolognai mester, és jelenleg a londoni South-Kensington Museum őrzi. Nagyon kedvelték a maga idejében, helyét fokozatosan vette át a zongora a 18-19. század folyamán. Flach Antal csembalóművészt, a BACH-hét főszervezőjét arra kértem, meséljen kicsit a Miskolcon látott, titokzatos zeneszerszámról.

Michael Walker építette, ez egy ún. kópiahangszer, ami annyit jelent, hogy készítője korabeli építési mintákat követett. A II. világháború után felerősödő historikus szemlélet hívta életre a korabeli hangszereken, illetve azok másolatain való zenélés különféle formáit, melynek nemrég elhunyt vezéralakja Nikolaus Harnoncourt volt. Ő és társai hozták “divatba” a ma oly népszerű régizene együtteseket, megteremtvén egyúttal az igényt az ott használt kópiahangszerek gyártására is. Egy historikus csembaló készítésekor lényeges szempont a különböző nemzetekre jellemző építési technikák figyelembe vétele, mivel egészen másképpen szól, ha francia, flamand vagy német építésű.

A miskolci hangversenyen megszólaló példány egy francia modell után készült, melynek legjellemzőbb tulajdonsága a lágy és minden regiszterében kiegyenlített hangzás. Ha nem is a legideálisabb típus Bach zenéjéhez, mégiscsak egy kiváló minőségű hangszer, amivel nem sok vidéki város büszkélkedhet. Már csak azért sem, mert az ötmillió forintos áron túl, sokkal több törődést igényel, mint egy zongora. Szoktuk mondani: olyan, akár egy kisbaba. Már a kor nagy billentyűs művészei is írtak arról, hogy csak az számít igényes csembalistának, aki naponta hangolja hangszerét és ellenőrzi a pengetőket, máskülönben megbosszulja a mellőzést. Például a rosszul beállított pengető nem bukik vissza a húr alá elengedéskor és a következő lenyomáskor nem szólal meg a hang, ami azt a benyomást kelti, mintha hibázott volna az előadó. Ezt leszámítva kivételes zenei élményt jelent egy ilyen hangszeren játszani, és aki már próbálta, eszébe nem jutna a régi csacsiságot ismételgetni: “Ha Bachnak zongorája lett volna…”

– mondja mosolyogva Flach Antal csembalóművész.


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek