A múlt héten került sor Vlagyimir Putyin orosz elnök és Alekszandar Vučić szerb államfő 19. hivatalos találkozójára, mely során a felek számos kérdésben megegyeztek, de talán Moszkva nagylelkűnek tűnő gázszerződése volt a legkiemelkedőbb eredmény – Erbszt Adrienn geopolitikai elemző jegyzete
Vučić arcára mérhetetlen boldogság ült ki a tárgyalásokat követően, hiszen a kialkudott gázár belpolitikai helyzetét is képes erősíteni. Putyin a találkozó végén sok sikert is kívánt kollégájának a jövő áprilisi szerb választásokhoz, ez pedig elég egyértelművé tette, Moszkva kire tette le a voksát. Vučić számára nem kérdés, hogy rezeg a belpolitikai léc, igencsak megosztó figura mind a bal, mind a jobb oldalon (ahogy nyugaton és keleten is), így fontos, hogy a ma Európáját – azon belül Szerbiát is – érintő problémákban, mint az energiaellátás, a migráció és a világjárvány népszerű döntéseket hozzon. Oroszországi tárgyalása előtt úgy fogalmazott, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy a lehető legalacsonyabb gázárral térjen vissza, s az egész Európát sújtó gázválság árnyékában ez a kérdés valóban kiemelten fontos Szerbia jövője szempontjából.
A most megkötött, 270 dollár/1000 köbméter árat rögzítő gázszerződés tavasz végén fog lejárni, de Putyin azonnal jelezte, hogy hasonló jó feltételekre számíthat majd Belgrád akkor is. Az azonban, hogy ezt Vučić személyéhez kötik-e, természetesen nem derült ki, de bizonyos, hogy ha ő győz, akkor marad a kiváló energetikai kooperáció a két ország közt, ez pedig komoly potenciállal látja el a jelenlegi elnököt. Az is világos, hogyha Szerbia a nyugati közeledést előnyben részesíti, lehet bárki az elnöke, nem számíthat ilyen baráti árra, maradna a nyugatiaknak kínált tarifa, melyet a szerb gazdaság jelenleg nem lenne képes teljesíteni. Ráadásul ebben az esszenciális kérdésben, sem az EU, sem az USA nem tud olyan alternatívát kínálni az orosz földgáz helyett, mely kedvezőbb lenne a szerbeknek. Hiszen sem a zöld átállás, sem az LNG gáz, de a Németországból importált orosz gáz sem tud jobb ár és biztonsági feltételeket kínálni egyelőre. Mindaddig, amíg a Nyugat nem képes hosszútávon garantálni az energiaellátás folytonosságát, nem jogos ezen országokat hibáztatni azért, hogy a keleti üzleteket választják, melyek anyagilag és kiszámíthatóságuk terén jóval kedvezőbbek, még ha más szempontból kérdéseket is vetnek fel. Jelenleg nem életszerű, és gazdaságilag egyáltalán nem ésszerű elvárás az orosz energia, vagy a kínai tőke teljes blokkolása térségünkben.
A találkozót követően a szerb elnök megszólalásai inkább tűntek kínos hálálkodásnak, mint két egyenlő fél megállapodását értékelő nyilatkozatnak, egyáltalában nem tudta leplezni meglepettségét a hatalmas orosz kedvezmény kapcsán. A szerb Srbijagas vezetője, Vučić elmondása szerint örömében ugrált is. A szerb elnök nem győzte méltatni az orosz-szerb barátságot és Putyin nagylelkűségét, sőt Moszkvát Szerbia megmentőjének nevezte. A kérdés jelenleg mindössze annyi, vajon miért kapott Belgrád ekkora, számára is meglepően nagy kedvezményt az orosz gázra?
A kétnaposra sikeredett találkozón a két államfő több témában jutott közös nevezőre még a gáz kérdésén túl. Szó esett a kétoldalú együttműködések elmélyítéséről, a szövetség megszilárdításáról, járványkezelésről, a világpolitika aktualitásairól és természetesen a koszovói kérdésről. Fegyverkereskedelmi együttműködésről is megállapodtak, melynek keretein belül Belgrád Kornet páncéltörő rakétarendszereket vásárol az oroszoktól. A szerb elnök arra is célzott, hogy országa a közeljövőben stratégiai fegyvereket is vásárolhat Oroszországtól, itt gondolhatunk az S-400-as légvédelmi rendszerekre, ám ez komoly éket verne a Nyugat és Szerbia kapcsolataiba.
Szerbia számára láthatóan fontos, hogy mind a NATO-val, mind Oroszországgal a katonai együttműködés tudjon valamilyen szinten működni, s mindezt úgy képzeli továbbra is, hogy magát katonailag semleges államnak tartja. Azt látni kell, hogy jelenleg valamivel alacsonyabb a szerb-orosz katonai együttműködés, mint Belgrád és a NATO között, talán ennek kiegyenlítésén is dolgozik Moszkva. Az oroszok számára fontos lenne, hogy Belgrád adjon diplomáciai státuszt az orosz hadseregnek, illetve hogy nyithassanak egy orosz katonai irodát a Védelmi Minisztériumban, ahol NATO iroda már évek óta működik. Mindez azonban egyértelműen tovább fokozná a Nyugat és Oroszország közt a feszültséget, hiszen ezzel az oroszok, nem saját határaik közelében „állomásoznának” már csak, hanem Európa közepén is NATO és EU tagállamok közt.
Tavaly a szerbek a katonai együttműködésről szóló megállapodás értelmében már hat modernizált Pantsir-S1M légvédelmi rakétaágyú rendszert szereztek be Oroszországtól, májusban pedig 19 T-72MS harckocsit és 20 BRDM-2MS felderítő és járőr páncélozott járművet vettek. Az oroszok fejfájására azonban nem csak az ő fegyvereiket részesítik előnyben a szerb testvérek, hiszen közepes hatótávolságú, radarvezérlésű föld-levegő rakéták új generációját vásárolták meg Kínától, ezen kívül lézer vezérelt rakétákkal felszerelt drónokat is, elsőként Európában. Kína nem mellékesen eurómilliárdokat fektetett már be Szerbiába is, itt elsősorban kedvezményes hitelekre, infrastrukturális és energiaprojektekre kell gondolni. Vučić októberben kijelentette, hogy Szerbia továbbra is onnan vásárol fegyvereket, ahonnan akar, ezzel válaszolva a Nyugat aggodalmaira az orosz és kínai fegyverek beszerzése miatt.
A Putyin-Vučić tárgyalás legfőbb eredménye, mint említettem már, a decemberben lejáró, 2012-ben aláírt tíz évre szóló gázszerződés meghosszabbítása volt a Gazprom és Szerbia között. A jelenlegi gázárak mellett (Európában szeptember óta 1000 dollár felett/körül van a gáz 1000 köbméterenkénti ára) Belgrád nem remélt ekkora kedvezményt, főleg mivel a tárgyalások kezdetén, októberben a kezdőár még 790 dollár volt, Vučić a mostani találkozótól pedig 500 dolláros árat várt. Ehhez képest az aktuális egyezség keretében Szerbia Fehéroroszország után a legjobb gázárajánlatot kapta Moszkvától a 270 dolláros tarifával. Nem véletlen tehát Vucic és a Srbijagas állami tulajdonban lévő földgázszolgáltató vezérigazgatójának leplezetlen öröme a 270-es tarifa hallatán, hiszen Belgrádnak komoly fejfájást okozott az idei fűtésszezon kidekkolása a jelenlegi gázár-emelkedés közepette, ráadásul az ország gazdasági helyzete amúgy sem a legkedvezőbb időszakot éli. A hatalmas orosz ajándéknak köszönhetően megnyugodhatnak a szerb vezetők a gáz és villamosenergia ellátás biztonsága miatt, de vajon mi a tényleges ára a 270 dolláros – a szabadpiaci árhoz képest filléres – megállapodásnak?
Nyilvánvaló, hogy Moszkva az alulárazott energiahordozóért és a többi kedvező megállapodásért szövetséget vár Szerbiától, s mindez az egyre feszültebb balkáni körülmények között nem is meglepő. Oroszországnak szüksége van egy, az eddiginél stabilabb és megbízhatóbb balkáni szatellit-államra Szerbia képében, ennek elérésére pedig bevetette eszközeit; az energetikát és a hadászatot. Belgrádon kívül mostanra nagyon nem számíthat más szövetségesre a térségben Moszkva, de Belgrád teljes elkötelezettsége tulajdonképpen elegendő is az orosz stratégiai célok megvalósítására. Látható, hogy a régióban komoly aktivitást mutat a teljesen ellentétes oldalon álló Egyesült Államok, de Törökország és Kína is, s ez komoly nehézségeket gördít Moszkva geopolitikai törekvései elé. Oroszországnak energia-stratégiai, geopolitikai és gazdasági szempontokból is különösen lényeges a minél nagyobb befolyás megszerzése a balkáni régióban.
Bár a XX. század végén zajló balkáni háború emlékei még komoly akadályokat állítanak a szerb-amerikai/nyugati közeledés elé, mégis láthatóan enyhülnek az ellentétek, s ez természetesen az oroszoknak is feltűnt. Belgrádot egyre több párbeszédbe vonja be a Nyugat, a NATO és EU csatlakozás pedig folyamatosan napirenden van, s nem mellékes, hogy míg például Magyarországot nem hívta meg Biden a decemberi Demokrácia Csúcstalálkozóra, Szerbiát igen. Az oroszok több síkon ragaszkodnak Szerbiához: politikailag, geostratégiailag, de lényeges tényező a szláv testvériség és az ortodox vallás is. Világos és stratégiai szempontból érthető folyamatokat láthatunk egymás kiszorításának céljából a nagyhatalmak és regionális középhatalmak részéről. A térségég a többfrontos szembenállás ékes példája mind a régió népeit tekintve, mind a területért harcoló külső erőket nézve.
Az orosz ajándék kétségkívül a legjobbkor landolt Szerbiában, hiszen hetek óta a legtöbb hír a gázellátás bizonytalanságáról szól, s az is világos, hogy sem az Európai Unió, sem az USA nem fog tudni ebben nekik rövid időn belül segíteni. Magyarul szerb szempontból nézve; az oroszok segítettek rajtuk, rájuk számíthatnak, míg Brüsszelre és Washingtonra nem, s ezzel a szerb közvéleményt és a nagypolitikát is az ujja köré tudta egy pillanat alatt csavarni Moszkva a gálánsnak tűnő ajándékkal. Jól időzítettek. Lényeges együttműködési platformot jelent Moszkva és Belgrád közt még, illetve komoly szerb bevételi lehetőséget is, hogy Oroszország nagy volumenű gáztranzit-országgá tette Szerbiát a Török Áramlat felől érkező földgázvezetékek útvonalával. Többek közt, Magyarország is innen kapja október óta a beérkező orosz földgáz közel kétharmadát.
Moszkva számára a legszorosabb szövetséges a Balkánon, köztudottan a testvéri Szerbia, ám megbízhatóságát folyton megkérdőjelezi, ezért van szüksége Oroszországnak a szorosabb kötelékek kialakítására. Szerbia szempontjából azonban azt is látni kell, hogy a balkáni ország földrajzi helyzete nem teszi lehetővé, hogy teljes elkötelezettje legyen az orosz-szerb szövetségnek, nem tekinthet el a Nyugat, Törökország és Kína intenzív térségbeli jelenléte fölött.
Az aktuális tárgyalások tekintetében azt is fontos megemlíteni, hogy míg Magyarországgal tíz évre fixálta a Gazprom az árakat az október 1-jével életbe lépő szerződésben, addig Szerbia és Oroszország is hivatalosan azon az állásponton maradt, hogy egyelőre, amíg az energiapiac ilyen lázban ég, maradjanak a fél éves szerződésnél. Az oroszok és a szerbek is azzal magyarázzák, hogy az árak kiszámíthatatlan ugrálása nem teszi lehetővé, hogy hosszútávon mindkét fél számára, a teljes tíz éves időtartamra kedvező szerződést tudjanak kötni. Ha magasabbra megy a gáz ára, a Gazpromnak lehet mindez veszteséges, ha 270 dollárnál alacsonyabbra, akkor meg a szerbeknek. Azonban ugyanez a szempont nem zavarta sem a magyar-orosz, sem például a kínai-orosz aláírókat, így feltételezhetjük, hogy más okok is állhatnak a fél éves fixálás mögött.
Szerb oldalról szempont lehet az elköteleződés elkerülése, illetve a Nyugat és Kelet közötti egyensúly fenntartása. Belgrád valószínűleg az egyre jobban alakuló nyugati kapcsolatait nem akarja feláldozni az orosz gáz oltárán. Orosz oldalról esetleg bizonyos más kitételek teljesítése is szükséges a tavasz végi meghosszabbításhoz szerb oldalról, illetve elképzelhető, hogy Moszkva megvárja ki lesz a következő években a tárgyaló partnere a tavaszi választások fényében.
Szerbia természetes, hogy örül a jelenlegi alacsony árnak, azonban kétségtelen, hogy az orosz-szerb testvériségre hivatkozva megpróbálnak majd még alacsonyabb árat kialkudni az oroszoktól, azonban ez a moszkvai politika számára kockázatos, hiszen itt már figyelembe kell vennie, hogy ez hogyan hatna például a magyar-orosz politikai kapcsolatokra. Az utóbbi években kialakított pragmatikus és gyümölcsöző kapcsolatok az EU és NATO tagállam Magyarországgal lényeges eredmény Moszkva számára, ha a nem nyugati szövetségi rendszerekbe tartozó szerbek árait jóval a magyar árak alá engedné, azzal Budapest nemtetszését vívhatja ki. Ugyanez a kérdés foglalkoztathatja Törökországot is, aki szintén magasabb áron kapja a gázt, annak ellenére, hogy komoly tranzit és elosztó ország, s számos más, nagyszabású együttműködés köti az oroszokhoz.
Az alacsony, szerbeknek kiszabott gázár Oroszországnak nem jelent veszteséget, sőt stratégiai befektetés a jelenlegi helyzetet nézve a Balkánon, s itt gondolhatunk a koszovói kérdésre, a bosznia-hercegovinai eseményekre és a lehetséges EU csatlakozásokra. Nem véletlen tehát, hogy az orosz elnök összesen 90 kérdés megvitatását készítette elő a tárgyalásra, melyek többsége nem került a nyilvánosság elé. Biztosan számos gazdaságpolitikai kérdés került terítékre, hiszen az oroszok köztudottan sérelmezik az orosz tőke hátráltatását a szerb piacon. A szerb gazdaságban a nyugati, török, arab és kínai cégek jóval nagyobb hányadban vesznek részt, így szinte bizonyos, hogy Moszkva ezen is változtatni akar.
Belgrád nem titkolt célja azonban az EU csatlakozás, ám ehhez elengedhetetlen feltétel, hogy Szerbia elismerje Koszovó függetlenségét, ám ez komoly ellenállásba ütközik mind a szerbiai szerbeknél, mind a bosznia-hercegovinai, vagy koszovói szerb kisebbségnél. Egy ilyen volumenű döntés a szerb kormány részéről komoly változásokat idézhet elő a Balkánon, ami lehet jó is, de lehetnek újabb etnikai összefeszülések is a vitás területeken. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Brüsszel elismerik Koszovó önállóságát, míg Oroszország Szerbia mellett kiállva nem. Ha Belgrád elfogadná esetleg Koszovó függetlenségét, Oroszország meglehetősen kínos helyzetbe kerülne, nem lenne igazán komoly oka az elismerés megtagadására. Így világos, hogy Moszkva érdeke, hogy fennmaradjon a nézeteltérés Szerbia és Koszovó közt. Természetesen millió érdek ütközik a régióban, többek közt Törökországnak az a célja, hogy a muzulmán közösségeken keresztül növelje befolyását, az EU-nak és az Egyesült Államoknak pedig az orosz, kínai jelenlét visszaszorítása a legfontosabb.
Bosznia-Hercegovina egyre fokozódó megosztottsága, Koszovó mellett, a másik vészesen növekvő veszély a Balkánon, a kiválást szorgalmazó mozgalmak csökkentik a mesterségesen létrehozott ország túlélési esélyeit. A Daytoni Megállapodás összeomlása, amely Bosznia-Hercegovina jelenlegi formáját garantálta, új balkáni átrendeződéssel, esetleg háborúval fenyeget. Ez természetesen a 90-es évek szörnyű eseményeit követően az EU számára maga lenne az újabb rémálom: biztonsági kockázat, balkáni terrorista sejtek szabad mozgolódása, illegális fegyver és emberkereskedelem növekedése, újabb nagy mennyiségű és tisztázatlan hátterű menekült megindulása, illetve a megborult balkáni rend ellehetetlenítené az észak-afrikai és közel-keleti bevándorlók feltartóztatását ezen országok és a határos EU tagállamok – köztük Magyarország – számára.
A koronavírus kezelésében is szoros együttműködést látunk Moszkva és Belgrád között. Amellett, hogy Szerbia hatalmas adagokban vásárolta a Szputnyik vakcinákat, június óta a gyártási folyamatai is zajlanak a Szputnyik V oltóanyagnak az országban. Mostanra több, mint fél millió adagot gyártottak le a szerb vakcinagyárban. Moszkva a vakcina együttműködéseken kívül valószínűleg továbbra is elvárja majd Belgrádtól, hogy ne támogassa az Oroszországgal szemben kiszabott nyugati szankciókat.
Az amerikai-szerb kapcsolatok láthatóan javulnak az utóbbi években, még ha kis léptékben is, de Moszkva számára mindez így is kellően zavaró. Gabriel Escobar, az Egyesült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes külügyminisztere a képviselőház külügyi bizottságának meghallgatásán arról beszélt november elején, hogy Oroszország és Kína súlyosan növeli káros befolyását az Nyugat-Balkán országaiban, ám azokat érdemben nem segíti. Illetve azt is megjegyezte, hogy az amerikai-szerb kapcsolatok láthatóan egyre javulnak Moszkva rovására. Kiemelte, hogy a szerb fegyveres erők szorosan együttműködnek az amerikai békefenntartókkal, és nemzetközi misszióban vesznek részt a Sínai-félszigeten, ráadásul Belgrád amerikai gyártású berendezések beszerzése iránt is érdeklődik. Az amerikai külügyminiszter helyettes kifejezte, hogy országa támogatja a balkáni államok felvételét az Európai Unióba, és a közelgő orosz-szerb gázszerződés tükrében bírálta ezen országok Oroszországgal kötött energiaszektorbeli megállapodásait.
Az amerikaiak négy éve rukkoltak elő új balkáni stratégiájukkal, melynek három fő eleme van: az Egyesült Államok és Szerbia közötti megbékélés, aktív közvetítés a regionális viták megoldásában és állandó katonai jelenlét. Ez annyit jelent, hogy az Egyesült Államok meg kívánja erősíteni pozícióit a Balkánon, ezzel egyetemben Moszkva és Peking befolyását csökkenteni szeretnék. Látványosan különleges helyet kap Szerbia az amerikai elképzelésekben. Bár a NATO tagság egyelőre nem reális elképzelés, Belgrád új egyéni partnerségi tervet fogadott el a NATO-val a 2019-2021 közötti időszakra, megerősítve a szövetséggel való szorosabb partnerséget, lehetővé téve a szerb katonai infrastruktúra használatát, illetve hogy a NATO-tagok hozzáférhessenek a létesítményekhez.
A lakosság és a média az országban erősen oroszbarát, s nehezen tudják elfelejteni a NATO Szerbia ellen, 1999-ben indított bombázásait. Ráadásul Moszkva állt ki a szerbek koszovói álláspontja mellett egyedüliként, s támogatja továbbra is a szerb törekvéseket a helyzet megoldására. Ennek ellenére a kormány próbál közeledni a Nyugathoz is, a szerb elnököt gyakran éri olyan kritika, hogy euroatlantista politikát akar meghonosítani. Az EU integráció egyértelmű célja a kormánynak, azonban mindennek ellenére együttműködést tartanak fenn az oroszok égisze alatt működő Eurázsiai Gazdasági Unióval is.
Az Európai Unió hosszú ideje tartja napirenden a balkáni országok csatlakozási lehetőségét, s ez az Unió szempontjából számos előnnyel járna: nagyobb európai integritás, ellenőrizhetőbb gazdasági, biztonsági és politikai folyamatok a balkáni térségben, továbbá egységesebb határvonalak kialakítása, mely az egyre fokozódó migrációs krízis éveiben nem utolsó szempont. A probléma mindössze az, hogyha Brüsszel nem tudja ezt a folyamatot kellő körültekintéssel, tervszerűen kidolgozott programpontok alapján végrehajtani, hamar kudarcba fulladhat ez a törekvés. A kudarc pedig a balkáni puskaporos hordót tekintve súlyos feszültségbe, esetleg újabb háborúba, etnikai tisztogatásba torkollhat. Kérdéses, hogy a jelenlegi Európai Unió megosztottsága, bürokratikussága és vontatottsága mennyire képes teljes komplexitásukban felmérni és kezelni a kockázatokat, amivel a Balkáni kérdés újragondolása jár.
Szerbia azon európai országok útjára lépett, melyek óvatosan próbálnak közeledni az euroatlanti integrációhoz, mindemellett igyekeznek baráti, de legalábbis pragmatikus kapcsolatokat fenntartani Oroszországgal. Ennek sikeressége nem elkönyvelhető, sok példát nem találunk ennek az útnak a járhatóságára.
A szerb vezetés egyszerre próbál lavírozni Brüsszel, Washington és Moszkva között, továbbá számol az egyre növekvő kínai és török ambíciókkal is. Belgrád gyakran használja az Oroszországgal való együttműködést nyomás gyakorlásként a nyugati országokra, illetve fordítva is. Mindez azonban láthatóan csak ideig-óráig fenntartható állapot ebben a geopolitikai helyzetben.
Ha tetszett a tudósítás, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon
