Balog: a magyar kormány finanszírozza az erbíli kórház féléves gyógyszerszükségletét

A magyar kormány finanszírozza az otthonukból elüldözött keresztényeket ellátó erbíli Szent József-kórház féléves gyógyszerszükségletét. A 145 millió forintról szóló támogatói okiratot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Bashar Matti Warda erbíli érsek újságírók előtt írta alá hétfőn Budapesten.

A miniszter elmondta: az Iszlám Állam fegyveresei elől 2014-ben az iraki Moszulból ötvenezer, a ninivei síkságról csaknem kétszázezer keresztény menekült Erbílbe, döntő többségük a város keresztény negyedébe, Ankawába. A városrész gyakorlatilag menekülttáborrá alakult, hangárokban, elhagyott épületekben szállásolják el a keresztény menekülteket.

Balog Zoltán ismertetése szerint az erbíli káld érsekség által alapított Szent József-kórházban a menekültek ingyenes orvosi ellátását 12 orvos végzi, akik között szintén vannak menekültek.

Naponta százhúsz krónikus és kilencven akut beteget kezelnek és további kétezer embert látnak el ott gyógyszerekkel – tette hozzá.

 


Hasonló cikkek