Bangóné megszólalt: káoszt akar pártja az egészségügyben

Visszaköveteli a közalkalmazotti foglalkoztatást az MSZP.

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy tegyen lépéseket az új szolgálati jogviszony miatt távozó több ezer egészségügyi dolgozó minél gyorsabb visszatéréséért – mondta a párt országgyűlési képviselője a Facebookon közvetített vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Bangóné Borbély Ildikó hangsúlyozta, a kabinetnek nem tagadnia, hanem kezelnie kellene, hogy kapacitásproblémákat okozott az új egészségügyi jogviszony bevezetése, mivel ezen emberéletek múlnak. Kiemelte, a kormány állításával ellentétben nem álhírek az emiatt kialakult problémák, amit az is bizonyít, hogy a kabinet rendeletben tette lehetővé a háziorvosok kórházakba történő berendelését, valamint egészségügyi önkéntesek toborzásába is kezdett.

Az MSZP ezért felszólítja a kormányt, hogy azonnal függessze fel az új egészségügyi szolgálati jogviszonyt és állítsa vissza a közalkalmazotti foglalkoztatást, valamint haladéktalanul emelje meg minden egészségügyi és egészségügyben dolgozó juttatását – jelentette ki Bangóné Borbély Ildikó.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek