Barátságban a birssel

Birsbe tort a bicska

Sokaknak beletörik a bicskája a birsbe. Akár a szó szoros értelmében. Mert a birs olykor kőkemény, és ha nem a megfelelő szerszámmal nyúlunk hozzá, akkor máris ott a baj. Épp ezért, ha a birs pucolására adjuk a fejünket, néhány dolgot érdemes szem előtt tartani:

A sárgába forduló színűek érettebbek, édesebbek, puhábbak, élvezetesebbek, mint a zöldes színűek. Ha mégis haragoszöld birsekhez jutottunk, azokat érdemes kicsit tovább érlelni – a nagymamáknál mindig volt néhány birs ilyentájt a szekrény tetején, kellemes ősz-illatot árasztva. Sokáig dísznek hittem őket, mígnem kiderült: a nagyi ott utóérlelte őket, így egyben dekorációs és illatosító célt is szolgáltak, még mielőtt a gyomrunkba vándoroltak volna. A birs élvezeti értékét növeli az almánál nagyobb vitamintartalma és magas pektintartalma. A pektin nagy szerepet játszik a szervezet méregtelenítésében, megköti a káros anyagokat, gyulladáscsökkentő hatást fejt ki az emésztőszervekben, így birset enni nem csak jó, hanem egészséges is!

A birs azon kevés gyümölcs közé tartozik, amelyek nyersen szinte élvezhetetlenek, így mindenképpen meg kell főzni, vagy sütni őket. Ha egy kicsit a dér is megcsípi, az csak a birs javára válik! Késő őszre a piheszőrök is nagyjából ledörzsölődnek a gyümölcsökről. Tehát ne kapkodjuk el a birsszüretet, a feldolgozást.

A megtisztítása a külsején lévő molyhos, piheszőrös rész ledörzsölésével indul. Érdemes ezzel kezdeni, például konyhai papírtörlővel egy-két mozdulattal eltávolíthatjuk, vagy folyó víz alatt lemoshatjuk. Ha nem tesszük, a megmosott gyümölcsről aztán mindenhová odatapad, megnehezítve a tisztítást. A gyümölcsök feldarabolásához válasszuk erős, rövid pengéjű kést, amit nem árt alaposan megélezni a munka előtt. Aki nem érzi magát csúcson a birspucolásban, jól teszi, ha a hüvelykujjait előre leragasztja vastag ragasztószalaggal vagy sebtapasszal. A birs olykor meg is színezheti a bőrt, aki erre finnyás, húzzon gumikesztyűt, de számoljon vele, hogy itt-ott ki lesz majd hasogatva.

Ha felvérteztük magunkat ezen eszközökkel, akkor rajta, essünk neki a gyümölcsnek, vágjuk négybe, távolítsuk el a magházat, a hibás részeket, majd a birsdarabokat tegyük citromos vízbe.

Mi mindenre a jó a birs? Birsalmasajt, vágja rá szinte mindenki, mert ezen édes csemegén kívül nem sok minden szokott belőle készülni. Pedig megérdemelné, hogy visszaszerezze letűnt dicsőségét, amikor egész télen jobbnál jobb falatok kerültek az asztalra birsből. Ha pedig nem tudjuk sokáig tárolni, lehet belőle lekvár, csatni, kompót és befőtt – amit majd télidőn ízes pecsenyék mellé tálalhatunk.

A birsalmasajt készítésébe a szó átvitt értelmében is beletörhet a bicskánk! A türelmes főzés és a hozzáadott cukor adja meg a sűrű, vágható állagot. Aki kevesebb cukorral szeretné készíteni, bátran használjon hozzá cukortakarékos befőzőszert. De be kell látni, a birsalmasajt isteni kalóriabomba, egy édes vétek, amit egy évben egyszer muszáj elkövetni. Ha mégsem lesz elég kemény, akkor egyszerűen nevezzük át lekvárnak, és kanalazzuk át egy üvegbe.

Birsalmasajt

Birsalmasajt

 

Hozzávalók:

2,5 kg birsalma

kb. 2 kg cukor

1 citrom

A birsalmát jól megmossuk, hibás részeit eltávolítjuk, majd a gyümölcsöt hámozás nélkül feldaraboljuk, lábasba szórjuk. Annyi vizet öntünk rá, amennyi éppen ellepi. Néhányszor megkeverve jó 10 perc alatt puhára főzzük, majd leszűrjük és áttörjük. (A leszűrt levet vétek volna kiönteni, öntsük gyümölcsleveshez vagy turmixhoz!)

A birsalmapüréhez hozzáadjuk a cukrot (1 kiló gyümölcsvelőhöz 80-90 deka cukrot szokás számítani). A citrom levét ráfacsarjuk, majd kevergetve kb. 10 percig főzzük.

Akkor jó, ha tányérra csöppentve a gyümölcs szinte azonnal megkocsonyásodik.

Megnedvesített celofánnal kibélelünk egy közepes magasságú tepsit, és a masszát beleöntjük, elsimítjuk. Celofánnal letakarjuk, nehogy por érje, és 3-4 napig száradni hagyjuk. Amikor megszikkadt, a formától, illetve a celofánról szépen elválik. Ekkor felszeleteljük. Aki szereti, őrölt dióba vagy mandulába forgathatja. Jól záródó fémdobozban tároljuk. Kis darabokra vágva karácsonyra szaloncukor módjára becsomagolhatjuk – anyukán ilyenkor csokiba mártja a darabokat, így készül a házi csokis-birses szaloncukor.

Birsalmacsatni

4.0.1

Hozzávalók:

1kg birsalma

2,5 dl fehérborecet

5 dkg mazsola

1 kiskanál őrölt fahéj

1 csapott evőkanál gyömbérpor

őrölt szegfűszeg és Cayenne bors

40 dkg cukor

A birsalmát alaposan megmossuk, megtisztítjuk. Kis kockákra vágva az összes többi hozzávalóval együtt lábasba szórjuk. Kevergetve fölforraljuk, majd kis lángon 20 percig főzzük. Azon forrón kisebb üvegekbe töltjük. Gondosan lezárva szárazgőzbe tesszük. Húsok kiváló kísérője, mártás és savanyúság egyszerre.


Hasonló cikkek