Beemelték a bicikliút Tisza-hídjának egyik nagy elemét Tiszafüreden

Újabb látványos szakaszához ért a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút építése: beemelték a bicikliút Tisza-hídjának egyik utolsó nagy elemét kedden a végleges helyére; a beruházás a nyaralóhajó-programmal, új kikötők és egy rafting pálya megépítésével hatalmas lendületet adhat a térség fejlődésének az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerint.

Révész Máriusz kedden a híd tiszafüredi oldalán tartott sajtótájékoztatón a Tisza-tavat aktív turisztikai paradicsomnak nevezte, amelynek nagyon fontos része a kerékpározás. Míg 2016-ban mintegy 20 ezer ember biciklizte körbe a Tisza-tavat, egy évvel később 31 ezer, míg tavaly 57 ezer – mondta.

Kiemelte, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházása bruttó 4,2 milliárd forintba kerül, ebből 6,5 kilométer kerékpárút és négy műtárgy épül meg a tervek szerint 2020. május végére. A Hortobágyi Nemzeti Parkkal és a Nif Zrt.-vel pedig arról is megállapodtak, hogy 200 műfecskefészket is elhelyeznek a hídon.

Révész Máriusz emlékeztetett rá, hogy néhány nappal ezelőtt bemutatták a nyaralóhajókat, átadták a kiskörei kikötőt is, és úgy fogalmazott, az egész térségnek hatalmas lendületet ad majd a nyaralóhajó-program, és a következő évekre tervezett tizenkét kikötő megépítése. Megjegyezte azt is, hogy nemrég készült el a kiskörei hallépcső mellé tervezett raftingpálya terve, amely hamarosan a kormány elé kerül.

Hozzátette, a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel zajlik a Tisza-tónál a vízitúra-megállóhelyeket fejlesztő program. Megjegyezte azt is, hogy a közelmúltban mutatták be azokat a beruházásokat, amelyekkel az Ukrajnából, Romániából érkező hulladékot össze lehet gyűjteni a Tiszán, hogy az ne jusson el a Tisza-tóhoz.

Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője ismertette, a 33-as számú főút Tisza-hídja mellé egy új felszerkezetet építenek be 273 méteren. A műtárgy konzolos tartókra épülve kapcsolódik majd a híd meglévő felszerkezetéhez. A 33-as számú főút jobb oldala mellett a főúttól fizikailag elválasztott, mintegy 6,5 kilométer hosszú kerékpárút a Tisza-tó poroszlói gátjától a Tiszafüredi Ady Endre, illetve Ártéri utcákig tart. A kerékpárút Tisza-tavi szakasza keresztezi az Eger és a Szomorka patakokat, amelyeken 308 méter, illetve 86 méter hosszú, látványos, íves tartójú, a főúttól külön szerkezetű kerékpáros hidak épülnek.

A kerékpárút keresztezi a Tisza öblítő csatornáját is egy kis műtárgyon keresztül- mondta. A kivitelezés összetettsége miatt a 280 méter hosszú, a Tisza folyót keresztező kerékpáros híd 350 tonna acélszerkezetét a Tisza parton kialakított szerelőtéren állítják össze, a hídelemeket pedig két, 40 méteres bárkával úsztatják a helyükre, majd daruval emelik be a konzolszerkezetekre – tájékoztatott. A kivitelező a Hódút Kft.

Bornemisza János, Poroszló polgármestere (független) azt hangsúlyozta, hogy a beruházásnak köszönhetően biztonságosssá válik egy eddig veszélyes útszakasz, és megjegyezte, hogy a településen belül már megépült a kerékpárút.

Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere (Fidesz-KDNP) pedig emlékeztetett, hogy Tiszafüreden található Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma, a belterületi kerékpárút is megépült már, mindez a kerékpáros-turizmus további fellendülését biztosítja.


Hasonló cikkek