Befejeződik a jövő évi költségvetés tárgyalása

Az Országgyűlés ma fejezi be a jövő évi költségvetés szerdán megkezdett, harmincórás időkerettel kiírt általános vitáját.

A parlament aktuális ülésének ötödik, befejező napja reggel 8 órakor kezdődik.
A kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt összesen három-három órában mondhatják el véleményüket a mai vitában, amely várhatóan államtitkári zárszóval ér véget.

A pénzügyminiszter szerdai expozéjában azt mondta: a 2022-es költségvetés középpontjában a gazdaság-újraindítási akcióterv áll, amely a modern Magyarország történetének legnagyobb gazdasági programja, és amely lehetővé teszi, hogy mindenki, akit a járvány nehéz helyzetbe hozott, talpra tudjon állni.

Varga Mihály hangsúlyozta: a családok és a vállalkozások támogatása, a munkahelyteremtő beruházások megvalósítása, valamint az egészségügy és a felsőoktatás fejlesztése hozzájárul ahhoz, hogy lendületet adjanak a gazdaságnak.
A parlament ülése a paksi atomerőmű bővítéséhez felvett hitel folyósításának módosításáról szóló javaslat általános vitájával ér véget.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Facebook


Hasonló cikkek