Befejeződött a csapatszétválasztás Zolotéban

Befejeződött a kedden megkezdett csapatszétválasztás a Donyec-medencei frontvonalnál lévő, Luhanszk megyei Zolote településnél

– közölte pénteken az ukrán Egyesített Erők parancsnoksága.

A közlemény szerint mindkét fél hátrébb vonta csapatait és fegyverzetét a kijelölt távolságba. A csapatszétválasztás megtörténtét az EBESZ megfigyelői ellenőrizték és igazolták.

Közben viszont Andrij Zahorodnyuk védelmi miniszter pénteken közölte, hogy nem tudják elkezdeni a tervezett napon, azaz november 4-én a csapatszétválasztást a Donyeck megyei Petrivszkénél, mert a település térségében csütörtökön is voltak tüzérségi támadások.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön jelentette be, hogy november 4-én megkezdik a csapatszétválasztást immár a harmadik településnél, Petrivszkénél is a frontvonal mentén, ha a felek betartják a tűzszünetet. A csapatok egymástól egy-egy kilométerre történő eltávolításának ugyanis az a feltétele, hogy az adott térségben legalább hét napig teljes fegyvernyugvás legyen.

Még 2016 szeptemberében született a háromoldalú, Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló összekötő csoportban megállapodás arról, hogy kísérleti jelleggel három településnél, Luhanszk megyében Sztanicja Luhanszkánál és Zoloténál, valamint Donyeck megyében Petrivszkénél szétválasztják a csapatokat. Ez azonban a fegyvernyugvás sorozatos megsértése miatt korábban mindhárom helyszínen meghiúsult.

Idén viszont Sztanicja Luhanszkánál június 26-án sikerült elkezdeni és 30-ára be is befejezni a csapatszétválasztást. Az ukrán ellenőrzésű oldalon azóta hozzáláttak annak a hídnak a felújításához, amely az egyetlen átkelési lehetőség a polgári lakosság számára a szakadár területről.


Hasonló cikkek