Befogadóbb társadalmakat szeretne Soros embere

Dunja Mijatovic szerint nem foglalkoznak eléggé a gyarmatosítás múltjával sem az európai országok.

Mivel az afrikai származású emberek ellen irányuló rasszizmus és faji megkülönböztetés, az úgynevezett afrofóbia széles körben elterjedt, eljött az ideje, hogy az európai országok felismerjék és intézkedéseket hozzanak a jelenség hatékonyabb felszámolására – jelentette ki a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken.

Dunja Mijatovic – aki korábban Soros György egyik szervezetében dolgozott – a faji megkülönböztetés felszámolásának március 21-én esedékes nemzetközi napja alkalmából megjelent közleményében kiemelte, hogy az afrikai származású emberek faji sztereotípiáknak, rasszista indítékkal elkövetett erőszaknak, rendészeti és büntetőeljárások keretében megmutatkozó faji megkülönböztetésnek, valamint társadalmi és gazdasági téren is jelentkező hátrányoknak vannak kitéve.

Kijelentette, a helyzetet súlyosbítja a probléma általános tagadása, az afrofóbiáról, illetve a gyarmatosítás és a rabszolga-kereskedelem örökségéről szóló nyilvános vita hiánya, továbbá az oktatási és ismeretterjesztő erőfeszítések hiánya, amely szintén a probléma láthatatlanságát segíti Európában.

Az emberi jogi biztos hangsúlyozta, hogy az afrikai származásúakat sújtó emberi jogi jogsértéseket nem veszik kellőképpen figyelembe. Az érdekükben tevékenykedő jogvédőknek és az afrofóbia felszámolásáért tevékenykedő civil szervezeteknek pedig életveszélyes fenyegetésekkel, munkájukat nehezítő különféle nyomásgyakorlással, például a média útján terjesztett zaklatásokkal és támadásokkal, valamint megfigyeléssel és a cenzúrával kell szembenézniük.

Az Európa tanácsi tagállamoknak e tekintetben kötelezettségük, hogy védelmet és támogatást nyújtsanak az afrofóbia elleni küzdelemben dolgozó emberi jogi jogvédőknek, elősegítve számukra a biztonságos környezetet, hogy felesleges vagy aránytalan jogi, politikai vagy adminisztratív akadályok nélkül végezhessék munkájukat – emelte ki.

Az emberi jogi biztos kijelentette: a rasszizmus és a faji megkülönböztetés elleni küzdelemnek kiemelt fontosságúnak kell lennie az Európa Tanács tagországaiban. Egyértelmű elkötelezettséget kell tanúsítaniuk a gyarmatosítás és a rabszolga-kereskedelem örökségének megfelelő kezelése és felszámolása iránt. Hangsúlyozta továbbá, hogy az iskolai tantervekben szerepelnie kell a rabszolgaság és a gyarmati múlt mellett azok mai következményeinek is.

 Mijatovic felhívta a figyelmet arra is, hogy lépéseket kell tenni a bűnüldöző szervek által rasszista indítékból elkövetett bűncselekmények elszámoltathatóságáért, illetve le kell küzdeni az oktatáshoz, a foglalkoztatáshoz, a lakhatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés terén jelentkező hátrányokat. „Itt az ideje, hogy az európai országok szembesüljenek a rasszizmus és a hátrányos megkülönböztetés gyökereivel és jelenlegi formáival, és befogadóbb társadalmakat kezdjenek építeni” – fogalmazott az Európa Tanács emberi jogi biztosa.

Világ tükör | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek