Befutott a harmadik Skoda

skodaHétfő negyed 10 táján megérkezett Miskolcra a harmadik új villamos is.

A szerelvényt kamion szállította ide, s kora délután Bánrévénél lépett be Magyarországra – szinte végig zavartalan útja volt, bár Miskolcra érve, valamivel kilenc előtt egy apró közlekedési fennakadás is történt. Senki nem sérült meg, a villamos is épségben érkezett meg az MVK telephelyére.

A harmadik új Skoda villamos egy kamionon utazva érkezett meg hétfőn este Miskolcra. A szerelvény Bánrévén keresztül lépett be az országba, s nyílegyenesen haladt városunk felé. A József Attila és Baross  út kereszteződésében egy apró közlekedési fennakadás is történt,  de ez nem zavarta meg végül az utat, így a villamos rendben megérkezett az MVK telephelyére. A közlekedési vállalatt telepén negyed 10-kor kezdték el lemelni a járművet.

A harmadik új, miskolci Skoda villamos forgalomba állására sem kell túl sokat várni, hiszen csak 500 kilométert kell utasok nélkül teljesítenie a város megújult villamos pályáján, s ha minden rendben lesz, akkor az utasok is birtokba vehetik.

2013 júliusa és augusztusa mérföldkő volt Miskolc és a Zöld Nyíl villamosprojekt életében, ekkor érkezett meg az új Skoda villamos két prototípusa a városba, majd – az utasok nélküli próbaüzem után – január 20-án, valamint február 3-án álltak forgalomba.


Hasonló cikkek