Bemutatták a turisztikai szemafort Szlovákiában

Ha a belföldi utazás mellett dönt, indulás előtt ellenőrizze a turisztikai jelzőlámpát – javasolja a szlovák környezetvédelmi minisztérium. A látogatók számát nem korlátozzák ugyan, de kényelmi és környezetvédelmi szempontból egyaránt fontos, ne a túlzsúfolt természetvédelmi övezetet keressük fel.

A turisztikai jelzőlámpa a minisztérium, az Állami Természetvédelem és a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség közremű-ködésével jött létre. A kezdeményezés célja, hogy a nemzeti parkok és védett övezetek látogatottságáról napi szinten tájékoztassák a kirándulókat. „A jelzőlámpa inspirálhatja őket a kevésbé ismert helyek meglátogatására. Ezáltal tehermentesül a természet a nyaralók nyomásától, valamint a nyugalomra vágyók számára biztosítva lesz a kényelem a természetben” – áll a tárca indoklásában.

A szaktárca érvelése szerint a koronavírus-járvány miatt egyre többen előnyben részesítik a belföldi üdülést – a szlovákiai erdők havonta 2,5 millióval több látogatót fogadnak, mint a járvány kitörése előtt.

A www.turistickysemafor.sk portál térképén a zöld azt jelenti, szabad a pálya, a turisták száma elenyésző a kijelölt helyen. A narancssárga jelzés már figyelmeztet, hogy több emberrel találkozhatunk az adott területen. A piros fokozat már határozottan azt tanácsolja, tekintettel a turisták magas létszámára, válasszunk inkább más desztinációt. „Ha valamilyen helyszín piros lesz, attól a turisták még folytathatják a túrát, nem fogja őket ebben megakadályozni az állami természetvédelem egyetlen alkalmazottja sem” – magyarázta Dušan Karaska, Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség vezetője.

A turisztikai jelzőlámpához jelenleg naponta 230 helyszínről érkezik jelentés az aktuális létszámmal kapcsolatban. Az adatokat a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség munkatársai szolgáltatják. Karaska elmondta, összesen 90 kollégájuk van, és további 900 önkéntes segíti a munkájukat. Legkésőbb délelőtt 10-ig frissítik a jelzőlámpát.

Juraj Smatana, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára hangsúlyozta, a jelzőlámpával szeretnék támogatni az idegenforgalom fellendülését a kevésbé felkapott régiókban is. „Ezt a projektet áttörésnek tekintjük, de ugyanakkor első lépésként fogjuk fel. Inkább filozófiai változás a környezetvédelmi tárca beállításában. Nem akarjuk a turistákat korlátozni, inkább azok szeretnénk lenni, akik ajánlásokat tesznek, és felhívják a figyelmet a szlovák természet kevésbé ismert szépségeire” – zárta Smatana.

A jelzőlámpa fejlesztésén jelenleg is dolgoznak az érintett intézmények munkatársai. Egyelőre egy nap egyszer frissítik a térképet, a tervek szerint ez a művelet azonban idővel automatikussá válhat. Idővel sikerülhet bevezetni, hogy maguk az üdülők számoljanak be a turistahelyzetről. Ezenfelül azt ígérte, az úgynevezett zöldvonal is megjelenik az oldalon, ahol az esetleges környezeti bűncselekményekkel kapcsolatban lehet bejelentést tenni.

Külhon | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek