Benyújtotta lemondását Robert Fico, Peter Pellegrinit bízta meg kormányalakítással az államfő

Hivatalosan is benyújtotta lemondását Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön Andrej Kiska államfőnek, aki Peter Pellegrini eddigi miniszterelnök-helyettest bízta meg a kormányalakítással.

#Peter Pellegrini, az új szlovák kormány miniszterelnöke a pozsonyi kormánypalota dísztermében tartott ünnepi aktus keretében vette át a megbízásáról szóló dekrétumot, ugyanott, ahol közvetlenül előtte Robert Fico kézbesítette a lemondását Andrej Kiska államfőnek.

A kormányfői tisztségből távozó #Robert Fico lemondása kézbesítése utáni nyilatkozatában a

“legtermészetesebbnek választásnak” nevezte Pellegrini jelölését, akivel – mint mondta – már csaknem húsz éve dolgoznak együtt s továbbra is “normális, munkakapcsolatuk lesz” a jövőben.

Leszögezte: a Pellegrini vezetése alatt összeálló kormány irányultsága a továbbiakban is “világosan Európa-párti” lesz, s a kormány az “erős szociális állam” fenntartásán fog munkálkodni.

Robert Fico saját – a kormányzásban vállalt – további feladatát úgy írta le, hogy ő lesz az aki “tartani fogja a hátát.” Robert Fico elmondta: nem távozik a politikából, a legerősebb kormánypárt elnökeként a koalíciós tanács tagja marad.:”Nem búcsúzom Önöktől” – jegyezte meg.

Az új miniszterelnök vezette szlovák kormány összetételében előreláthatóan csak néhány változás várható. Változatlanok maradnak az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD), a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Most-Híd alkotta hármas kormánykoalíción belüli erőviszonyok vagyis az egyes tárcák elosztása is.

Biztosan változás várható viszont a Smer-hez tartozó belügyi tárca élén, ahonnét hétfőn távozott #Robert Kalinák, valamint az ugyancsak a Smer hatáskörébe tartozó kulturális tárca élén is, amelynek vezetéséről közel két hete mondott le Marek Madaric. Ugyancsak új minisztere lesz majd az igazságügyi tárcának, amelynek eddigi vezetője, a Most-Híd szlovák tagozatához tartozó Lucia Zitnanská jelezte: nem kíván feladatot elvállalni az új kormányban.

Az előrehozott választások megtartását követelő és ezzel összefüggésben a kormányfővel szemben bizalmatlansági indítványt beterjesztő ellenzéki pártok már korábban elégtelennek minősítették Robert Fico távozását.

Csökkent az előrehozott választások esélye, de ez nem jelenti azt, hogy azt nem kényszeríti ki az utca – mondta Richard Sulík,  a pozsonyi parlament legnagyobb ellenzéki pártjának, a liberális Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) a vezetője, a szlovák belpolitikai válság egyik legerősebb hangadója arra reagálva, hogy Andrej Kiska megbízta a kormányalakítással Peter Pelegrinit.

Hasonló véleményt fogalmazott meg, mint csütörtökön Andrej Kiska, aki az országban múlt héten tartott és péntekre is bejelentett kormányellenes tüntetésekre utalva megjegyezte: úgy érzi, hogy Robert Kalinák belügyminiszter és Robert Fico kormányfő lemondása “nem kell, hogy elégséges jelzés legyen” arra, hogy a tömegmegmozdulások befejeződjenek.

A szlovák belpolitikai válság azt követően alakult ki, hogy február végén élettársával együtt meggyilkolták Ján Kuciak tényfeltáró újságírót, akit a rendőrség feltételezése szerint vélhetően munkájával összefüggésben öltek meg. A kettős gyilkosság nyilvánosságra hozatala után először a belügyminiszter, majd Robert Fico és kormányának távozását kezdték követelni ellenzéki pártok, köztük az SaS és az OLaNO.

Az előrehozott választások megtartására – Robert Fico politikai ellenlábasaként – először Andrej Kiska államfő tett javaslatot. Robert Fico kormányfő az elnök lépéseit a demokratikus parlamenti választási eredmények megtagadásának nyilvánította, “az újságíró-gyilkosság után történteket” pedig többször is olyan, az állam teljes destabilizációjára tett kísérlet részének nevezte, amelynek – mint fogalmazott – “forgatókönyve nem Szlovákiában íródott”.


Hasonló cikkek