Bértámogatást ad a cseh állam a vállalatoknak

Állami támogatást kapnak alkalmazottaik bérére a koronavírus-járvány által sújtott csehországi vállalatok – döntött a cseh kormány kedd esti ülésén.

A kormányülés után kiadott közlemény szerint az állam azoknak a vállalatoknak, amelyek a járvány következtében teljesen leálltak, megtéríti alkalmazottaik bérének 80 százalékát, míg azoknak a vállalatoknak, amelyek termelése valamilyen módon korlátozva volt, a bérek 60 százalékát. A döntés értelmében az érintett cégeknek ki kell fizetniük alkalmazottaikat, majd támogatási kérvényeiket hétfőtől adhatják le a munkaügyi hivatalokban, a pénzt az állam áprilisban utalja át számlájukra. Az első esetben az állami támogatás maximális felső határa 39 ezer korona (526 500 forint), a másodikban 29 ezer korona (391 500 forint).

Az intézkedés célja megakadályozni, hogy tömeges elbocsátásokra kerüljön sor” – jelentette ki Jana Malácová, munkaügyi és népjóléti miniszter. A sajtóban megjelent becslések szerint a járvány következtében mintegy 450 ezer ember veszítheti el munkahelyét Csehországban.

Egyszeri 25 ezer koronás (337 500 forint) támogatást kapnak áprilisban az önfoglalkoztatók is, akiket kedvezőtlenül érintett a járvány. Őket a kormány már korábban hat hónapra felmentette az egészségügyi és nyugdíjalapi járulékok minimumának fizetése alól. Ez a gyakorlatban mintegy 30 ezer koronát (405 000 forint)  jelent.

Csehországban majdnem 950 ezer önfoglalkoztató személy van. A járvány ezeknek mintegy felét érinti kedvezőtlenül.

forras: mti


Hasonló cikkek