Besztercebányán és Kassán vannak Szlovákia legjobb kórházai

Az INEKO intézet szerint a besztercebányai egyetemi kórház, illetve a Kassa Saca nevű városrészében található magánklinika voltak Szlovákia legjobb kórházai 2019-ben.

Idén ötödjére adták át a legjobb kórházaknak járó elismerést. A nagy állami kórházak versenyében a rózsahegyi katonai kórház végzett a második helyen, a harmadik helyre pedig a túrócszentmártoni egyetemi kórház futott be.

A kórházakat hat paraméter alapján sorolták be, a besztercebányai volt az egyetlen, amely mind a hatban átlagon felüli eredményt produkált. Azaz az egészségügyi szolgáltatások, a tapasztalat, a diagnózisok nehézsége, a páciensek elégedettsége, az átláthatóság, illetve gazdálkodási téren is az élen végzett a besztercebányai intézmény.

A rózsahegyi kórháznál az átláthatóság miatt vontak le pontokat, ugyanakkor rendkívül jó az agyi érkatasztrófák utáni felépülések mutatója, Turócszentmárton pedig a sürgősségi ellátás gyorsaságával emelkedett ki a mezőnyből.

Az ország leggyengébb kórháza idén a nagyszombati egyetemi kórház lett, amely mind a hat mutatóban átlagos vagy annál rosszabb eredményeket ért csak el. A nagyszombati intézmény például már évek óta “vezet” az elégedetlenségi mutatókban.

Forrás: ma7.sk

Fotó: TASR


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek