BÉT: a hét elején még lendületben volt a BUX-index

Aztán a hét végére elfogyott a lendület, de a Richter így is nyert.

Csökkenő forgalomban gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 630,22 ponton zárt pénteken, 574,23 ponttal, 1,30 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél. A héten a részvénypiac forgalma 51,44 milliárd forint volt, míg az előző héten meghaladta a 74 milliárdot.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött összefoglalójában kiemelte: a hét elejét nagy lendülettel kezdte a BUX-index, azonban a 45 ezer pontos ellenállás áttörését követően lefordult a jegyzés és a hét fennmaradó részén a támasz szinteket volt érdemes figyelni, végül a pénteki kereskedésben a 44 ezer pontos támasz is „elesett”.

A vezető részvények is többnyire lefelé korrigáltak a héten, egyedül a Richter tudott emelkedni. A Jefferies elemzői 10 ezer forintra emelték a gyógyszergyártó vállalat 12 hónapos célárfolyamát, a korábbi 9150 forintról. Az elemzők továbbra is vételre ajánlják a Richter részvényét.

A forint erősödött a héten. Az euró-forint fontos szint közelébe ért péntekre. A 355 forintos támasz lehet megállíthatja a rövid távú forinterősödést. Míg a dollár-forint ismét a 293 forintos szint közelébe zuhant.

A héten a legnagyobb mértékben, 2,97 százalékkal a Richter árfolyama erősödött, pénteken 8160 forinton zárt, heti forgalma 11,8  milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom a héten 0,88 százalékkal erősödött, pénteken 399,5 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 910 millió forint volt.

Az OTP-részvények ára 1,73 százalékkal csökkent a héten, pénteken a papír 13 600 forinton zárt, forgalma meghaladta a 24 milliárd forintot. A héten a Mol árfolyama 4,93 százalékkal esett, a papír a hét utolsó kereskedési napján 2238 forinton zárt, heti forgalma 9,6 milliárd forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3774,64 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 21,51 ponttal, 0,57 százalékkal magasabban.

 

Gazdaság | Pannon Hírnök


Hasonló cikkek