BÉT: a járvány határozta meg a kereskedést

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,63 pontos, 0,95 százalékos csökkenéssel, 44 042,12 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 20,5 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, pénteken egyedi vállalati hírek nem érkeztek, alapvetően a romló járványhelyzet határozta meg a kereskedést a nemzetközi és a hazai tőzsdén egyaránt.

Hozzátette, negatívan hatott az európai és a hazai tőzsde teljesítményére az is, hogy tovább emelkedtek az amerikai tízéves kötvényhozamok.

A Mol 40 forinttal, 1,82 százalékkal 2160 forintra csökkent, 4,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,88 százalékkal 13 580 forintra esett, forgalmuk 10,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,98 százalékkal 406 forintra gyengült, forgalma 334,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,68 százalékkal 8810 forintra csökkent, a részvények forgalma 4,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3761,30 ponton zárt pénteken, ez 31,17 pontos, 0,84 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Gazdaság | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek