BÉT: a Mol erősítette a BUX-ot

Vegyesfelvágott volt a hétfői nap.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 271,36 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 43 540,36 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy bár kedvező volt a hangulat az európai részvénypiacon, a BÉT gyengén teljesített, ami azzal magyarázható, hogy a múlt héten csütörtökön bejelentett lezárásokat „még árazza a piac”. Közölte, a Mol jó teljesítménye húzta fel a BUX-indexet.

Az elemző a blue chipekről megjegyezte, hogy hétfői emelkedésével a Mol behozta korábbi lemaradását az európai olajtársaságokhoz képest, az OTP árfolyama pedig esett, miközben az európai bankszektornak jó napja volt és az európai bankok pluszban zártak.

Kedden a Központi Statisztikai Hivatal által közölt fogyasztói árak alakulására, csütörtökön pedig az Európai Központi Bank kamatdöntésére figyelnek a befektetők – tette hozzá Bosnyák Zsolt.

A Mol 66 forinttal, 2,99 százalékkal 2276 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,30 százalékkal 13 320 forintra csökkent, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,74 százalékkal 409 forintra nőtt, forgalma 211,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,42 százalékkal 8245 forintra esett, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3680,69 ponton zárt hétfőn, ez 11,54 pontos, 0,31 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Gazdaság | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek