BÉT: a Mol és a Telekom húzta ma a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,22 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel, 44 587,59 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a legfontosabb hétfői hír a Richter gyorsjelentése volt. A gyógyszeripari vállalat a vártnál gyengébb számokat közölt ugyan, de a nap végén kisebb pluszban tudott zárni a részvény, ami pozitívum – tette hozzá.

Igazán jól a Mol és a Magyar Telekom teljesített, ezek a részvények húzták fel a BUX-ot. Így a magyar tőzsde felülteljesített az európai piacokhoz képest, a forgalom ugyanakkor nem volt túl magas a hét első kereskedési napján – jelezte a szakértő.

A Mol 46 forinttal, 2,09 százalékkal 2 244 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,36 százalékkal 13 925 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 9,0 forinttal, 2,20 százalékkal 418 forintra emelkedett, forgalma 344,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,65 százalékkal 8 565 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3 712,94 ponton zárt hétfőn, ez 16,64 pontos, 0,45 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

 

GazdaságPannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek