BÉT: A nemzetközi hangulat húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 642,48 pontos, 1,91 százalékos csökkenéssel, 33 012,62 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a kedvezőtlen nemzetközi hangulat lehúzta a magyar tőzsdeindexet is. A koronavírus-fertőzöttek növekvő száma negatívan hat a tőkepiacokra, illetve a tőkepiaci kilátásokra. Emellett a befektetők a jövő heti amerikai elnökválasztásra figyelve kivárnak – tette hozzá.

Hazai cégspecifikus hírek nem érkeztek, a Mol gyenge teljesítménye mögött az alacsony olajárak állnak – jelezte a szakértő.

A Mol 59 forinttal, 3,64 százalékkal 1561 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,19 százalékkal 9950 forintra esett, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,14 százalékkal 347 forintra gyengült, forgalma 203,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,55 százalékkal 6680 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3228,15 ponton zárt hétfőn, ez 83,15 pontos, 2,51 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek