BÉT: Alacsony forgalom mellett esett a vezető részvények többsége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,44 pontos, 0,78 százalékos csökkenéssel, 39 491,52 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 5,8 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.

Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője az MTI-nek  elmondta: Európában 1 százalék körüli mínuszokat lehetett látni, és az amerikai tőzsdeindexek is 1 százalék fölötti mínuszban voltak a BÉT zárásakor. Ennek alapvető kiváltó oka, hogy a Fehér Házból érkező tájékoztatás szerint Donald Trump kabinetje az amerikai nyugdíjalapokban tartott kínai részvények súlyának korlátozását tervezi. Ez nagyon rossz hír az érintett kínai vállalatok számára, hiszen ha csökkentik a súlyukat, részvényeik jelentős eladói nyomás alá kerülhetnek – mutatott rá az üzletkötő. Hozzátette, a legismertebb érintett részvény, az Ali Baba árfolyama a hír hatására 3 százalékot esett.

A BUX az európai hangulatnak megfelelően csökkent, csak a Magyar Telekom tudott pluszt felmutatni. A magyar részvényeket átlag alatti forgalom mellett adták, különösen a Richtert, amely közel 1 százalékkal gyengült – mondta az üzletkötő.

A forint jegyzése az euróval szemben délelőtt, kora délután 334,50 forint is volt, később kicsit korrigálni tudott, és a BÉT zárásakor 333,70-en állt. Az Equilornál arra számítanak, hogy a közeljövőben a 332-335 közötti sávban oldalazhat majd a forint-euró árfolyam.

A Mol árfolyama 16 forinttal, 0,56 százalékkal 2820 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,79 százalékkal 12 490 forintra esett, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 3,50 forinttal, 0,80 százalékkal 439 forintra erősödött, forgalma 102,6 millió forint volt.

A Richter-papírok 46 forinttal, 0,95 százalékkal 4774 forintra gyengültek, forgalmuk 635,8 millió forintot ért el.

A BUMIX 4107,18 ponton zárt kedden, ez 75,33 pontos, 1,80 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek