BÉT: Az OTP erősítette a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 442,94 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 51 992,30 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, a csütörtöki kereskedésben felülteljesítette a Budapesti Értéktőzsde a nyugat-európai társait.

A BUX-index emelkedéséhez elsősorban az OTP járult hozzá, a bankpapír árfolyamát segítette, hogy a Magyar Nemzeti Bank délelőtt 2,50 százalékos kamattal hirdette meg egyhetes betéti tenderét, ami 40 bázisponttal az alapkamat fölött van. A többi vezető részvény közül a Mol és Richter napközben nagyjából az előző napi záróárán mozgott – tette hozzá.

A Mol 10 forinttal, 0,40 százalékkal 2518 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 365 forinttal, 2,07 százalékkal 17 990 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 433,50 forintra csökkent, forgalma 25,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,42 százalékkal 8300 forintra esett, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4305,32 ponton zárt csütörtökön, ez 3,56 pontos, 0,08 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek