Csökkenéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 236,92 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 44 350,67 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a keddi kereskedés nyertese az OTP, bár csak a nap végére kezdett erősödni. Török Lajos hozzátette, hogy a legnagyobb eséssel a Richter zárt, alighanem a Remdesivir gyógyszer gyártásának vége miatt. Az erről szóló hír – mint mondta – már korábban megjelent, a befektetői hangulatban viszont csak kedden látszott meg a hatása.

A Mol 36 forinttal, 1,60 százalékkal 2208 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 205 forinttal, 1,47 százalékkal 14 130 forintra erősödött, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 418 forint maradt, forgalma 215,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 225 forinttal, 2,63 százalékkal 8340 forintra esett, a részvények forgalma 4,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3692,08 ponton zárt kedden, ez 20,86 pontos, 0,56 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek