BÉT – Csökkenő forgalom mellett esett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 37 279,82 ponton zárt pénteken, 123,75 ponttal, 0,33 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél. A részvénypiac forgalma 78,34 milliárd forint volt az előző heti 79,55 milliárd forintos adásvétel után.  

 A vezető részvények ára vegyesen változott, a Richter és a Magyar Telekom erősödött, a Mol és az OTP gyengült.
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött elemzésében kifejti: a héten bizonytalanná vált a nemzetközi befektetői hangulat, miután Pekingben újra felütötte a fejét a koronavírus, és erősödtek a kínai második hullám kockázata körüli félelmek. Az euró/forint árfolyamot enyhe forintgyengülés jellemezte, a dollár/forint jegyzésének emelkedéséhez a héten a dollár erősödése is hozzájárult, így az árfolyam többször is átlépte a 308 forintos szintet.
Az OTP az elmúlt héten tovább vásárolta saját részvényeit, csütörtökig 520 ezer darab részvényt vásárolt vissza 11 659 forintos átlagáron.

A Magyar Telekom részvényvisszavásárlási aukciót hirdetett meg. A tőzsdén kívüli tranzakcióra június 25-én kerül sor, a vállalat az április 24-i igazgatótanácsi határozatnak megfelelően legfeljebb 5,2 milliárd forint értékben vásárol vissza részvényeket. Az aukción való részvétel önkéntes, a részvényesek június 25-én 10 és 13 óra között tehetik meg ajánlatukat, aznap a Telekom-részvények kereskedését felfüggesztik. A visszavásárlási ár legfeljebb 595,35 forint lehet.
A héten az OTP-részvények ára 0,44 százalékkal csökkent, pénteken 11 440 forinton zárt a papír, heti forgalma megközelítette az 50,74 milliárd forintot.

A Richter 1,09 százalékkal erősödött, a hét utolsó kereskedési napján 6930 forinton zárt, heti forgalma több mint 9,91 milliárd forint volt.
A Mol árfolyama 2,45 százalékkal esett a héten, pénteken 1914 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma mintegy 13,76 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom ára 1,17 százalékkal nőtt, pénteki záróára 387,5 forint volt, heti forgalma több mint 1,28 milliárd forintot tett ki.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3569,85 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 33,09 ponttal, 0,94 százalékkal magasabban.


Hasonló cikkek