BÉT – Csökkenő forgalomban mérséklődött a BUX a héten

Csökkenő forgalomban mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 51 453,71 ponton zárt pénteken, 923,20 ponttal, 1,76 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.

    A részvénypiac forgalma 48,97 milliárd forint volt a múlt heti 54,98 milliárd forint után, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek.
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában közölte, folytatódott az ereszkedés a hazai tőzsdén. A BUX pénteken nem tudta megugrani az 52 ezer pontos ellenállást, így 0,95 százalékos mínuszban zárta a hetet. Az Evergrande csődjétől félve elromlott a nemzetközi befektetői hangulat a hét elején, a cég körüli bizonytalanság pénteken is kedvezőtlenül befolyásolta a nemzetközi hangulatot.

A héten történt események közül kiemelték, hogy kedden folytatódott a kamatemelés, de a korábbi 30 bázispontos emelésekkel szemben, csak 15 bázispontos szigorításról döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az alapkamat így 1,65 százalékra emelkedett. Hozzátették, a jegybank közleményének utolsó bekezdésében szerepel, hogy a kamatemelési ciklus havi lépésekben, kisebb lépésközzel folytatódhat, ez az Equilor szerint azt jelentené, hogy év végére 2,1 százalékos lesz az alapkamat.
Pénteken éjjel a Moody’s Investors Service felminősítette Magyarországot. A nemzetközi hitelminősítő Londonban bejelentette, hogy az eddigi “Baa3”-ról egy fokozattal “Baa2”-re javította a magyar államadós-osztályzatot.

A döntés indoklásában a cég a felminősítés fő tényezői között kiemelte, hogy a növekedés erőteljesen visszalendült az idei év első felében, és ez is erősítette a magyar gazdaság ellenállóképességét. Mindezt a hatékony költségvetési és monetáris politika is segítette – hangsúlyozták. A Moody’s ezzel egy időben a tavaly szeptember óta érvényben tartott pozitívról stabilra módosította a magyar szuverén besorolás kilátását.
Szombaton Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videójában azt mondta: erős és világos visszajelzés a magyar gazdaságpolitikának, hogy felminősítette Magyarországot a Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő. Hozzátette: “ennél jobb hír nem is érkezhetett volna a hétvégére”.

A héten 0,99 százalékkal nőtt a Mol, a papír 2460 forinton zárt pénteken, heti forgalma 10,62 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom ára 0,59 százalékkal esett, pénteken 424,5 forinton fejezete be a kereskedést, heti forgalma 441,04 millió forintot tett ki.
A Richter árfolyama 2,06 százalékkal csökkent, a hét utolsó kereskedési napján 8575 forinton zárt, a forgalma a héten 7,18 milliárd forint volt.
Az OTP ára 3,37 százalékkal mérséklődött, a papír pénteken 17 500 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 26,55 milliárd forintot.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4324,31 ponton fejezte be a hetet, ami 79,89 ponttal, 1,81 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.


Hasonló cikkek