BÉT – Emelkedő forgalomban erősödött a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett némileg erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 973,34 ponton zárt pénteken, 28,52 ponttal, 0,07 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél. 

A részvénypiac heti forgalma meghaladta a 57,5 milliárd forintot, míg az előző heti 52,3 milliárd forint volt. A vezető részvények a héten az OTP kivételével erősödtek.
Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott tőzsdei elemzésében kiemelte a fontosabb makrogazdasági eseményeket, így például a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülését, ahol a várakozásoknak megfelelően nem változtattak a monetáris kondíciókon. Az MNB közleménye nem tartalmazott lényeges, új információt, bár a globális konjunktúra tartós romlása lefelé mutató kockázatot jelenthet a külső inflációs környezetre, de ezen folyamatokat a tartós magyarországi inflációs tendenciák szempontjából értékeli a jegybank.

Az Equilor várakozásai szerint legkorábban márciusban lehetnek fontos bejelentések, amikor az inflációs folyamatok függvényében elindulhat a monetáris politika normalizációja.

Elsőként az FX-swap állomány csökkentéséről határozhatnak, ugyanakkor az első kamatemelésre csak a negyedik negyedévben kerülhet sor.
Az elemzésben a BÉT vezető részvényei közül részletesen beszámoltak a Richterről, ugyanis szintén kedden tette közzé jelentését a Richter Vraylar készítményének amerikai forgalmazója, az Allergan. Bár a bevételi és nyereségsoron sikerült meghaladni az előzetes várakozásokat, a menedzsment pesszimista az idei első negyedévre vonatkozóan. A Richter szempontjából fontos, Vraylar értékesítési számai a vártnak megfelelően alakultak, a negyedik negyedévben 150,5 millió dolláros bevételt sikerült elérni, amely éves alapon 71,6 százalékos, negyedéves alapon 9 százalékos növekedés.

Pénteken a Richter visszavonta az általa kifejlesztett Efgratin márkanevű, daganatos betegeknél alkalmazott gyógyszerének törzskönyvezési kérelmét az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA).
A héten a Richter árfolyama 1,91 százalékkal erősödött, pénteken 5870 forinton zárt, a heti forgalma meghaladta a 9,15 milliárd forintot.
A Magyar Telekom ára 1,08 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 469 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 1,64 milliárd forint volt.
A Mol árfolyama a héten 0,67 százalékkal erősödött, pénteki záróára 3284 forint volt, heti forgalma több mint 9,20 milliárd forint volt.
Az OTP 1,29 százalékkal gyengült, a hét utolsó kereskedési napján 11 500 forinton zárt, heti forgalma 30,83 milliárd forint volt.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3932,27 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 13,27 ponttal, 0,34 százalékkal alacsonyabban.

 


Hasonló cikkek