BÉT: Felülmúlta az európai átlagot a belföldi részvénykereskedés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 324,43 pontos, 0,92 százalékos emelkedéssel, 35 427,82 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kiemelte, hogy csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde jobban teljesített az európai részvénypiacoknál. Török Lajos az emelkedést a negyedéves jelentések hatásának tulajdonítja. A Magyar Telekom például annak ellenére is erősödött, hogy árbevétele és nyeresége egyaránt visszaesett a második negyedévben – tette hozzá.

Csütörtökön a Mol 1 forinttal, 0,06 százalékkal 1793 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,37 százalékkal 10 340 forintra erősödött, forgalmuk 6,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6,50 forinttal, 1,75 százalékkal 377,50 forintra nőtt, forgalma 223,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,22 százalékkal 7055 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3409,59 ponton zárt csütörtökön, ez 6,70 pontos, 0,20 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek