BÉT: Iránykeresés jellemezte a kereskedést

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,18 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 38 751,98 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy iránykeresés jellemezte kedden a Budapesti Értéktőzsde kereskedését. A nap folyamán általában emelkedett a BUX-index, de a nap végére elfogyott a lendület, és minimális mínuszban zárt. Hozzátette, a forgalom viszonylag alacsonyan alakult az elmúlt napokhoz képest.

Kiemelte a Mol árfolyamát, amely jelentős emelkedést is fel tudott mutatni, a vártnál gyengébb finomítói marzsok nyilvánosságra kerülése után viszont gyengült a részvény a nap végére.

Török Lajos kiemelte, Európában kedvező volt a befektetői hangulat, a tengerentúlon történelmi csúcsokat értek el a részvény-indexek.

A Mol 2 forinttal, 0,10 százalékkal 2012 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,42 százalékkal 11 880 forintra esett, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6,0 forinttal, 1,55 százalékkal 382 forintra gyengült, forgalma 182,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,77 százalékkal 7180 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3454,61 ponton zárt kedden, ez 14,40 pontos, 0,42 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek