BÉT – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 33 761,87 ponton zárt csütörtökön, 1495,95 ponttal, 4,64 százalékkal magasabban előző pénteki záróértékénél. A legjobb teljesítményt a Mol és a Richter nyújtotta 8,44, illetve 8,38 százalékos emelkedésével, a legrosszabbat pedig az OTP, amely 2,31 százalékkal esett.

    A részvénypiac heti forgalma 95,35 milliárd forint volt az előző heti 85,40 milliárd forint után.
Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-nek küldött elemzése szerint több európai országban is lassulni látszik a koronavírus-járvány terjedése, így javult a nemzetközi befektetői hangulat. A hét történései közül kiemelik, hogy Orbán Viktor miniszterelnök újabb gazdaságélénkítő csomagot jelentett be a hét elején, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig csütörtökön egy eszközarányosan 0,19 százalékos egyszeri pénzintézeti adót.
Az idei költségvetési hiánycélt 1 százalékról 2,7 százalékra emelték. A kormány a munkahelyek megőrzése céljából hajlandó átvállalni a bajba került vállalatoknál a bérek egy részét, de csak működő munkahelyek esetében.

450 milliárd forint értékben támogatnak beruházásokat, ami a munkahelyteremtést szolgálná majd. Néhány gazdasági ágazatban – többek között a turizmus, az építőipar, a mezőgazdaság és a logisztika területén – azonnali beavatkozásokra van szükség. Magyar vállalatoknak 2 ezer milliárd forint értékben kamat- és államilag garantált hiteleket nyújtanak majd a bankok. A programba bekerült egy nyugdíjas- és családvédelmi pont is, melynek keretén belül 2021-ben egyheti pluszjuttatást adnak a nyugdíjasoknak, majd minden évben egy héttel emelnek.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatemelést és eszközvásárlási programot jelentett be kedden. A kamatfolyosó szimmetrikussá vált, miután a hitelkamatokat 95 bázisponttal 1,85 százalékra emelték.

Újraindítják a növekedési hitelprogramot (nhp), és változnak a növekedési kötvényprogram (nkp) paraméterei is. Az új nhp programmal 1500 milliárd forintnyi olcsó és stabil forrást biztosítanak a kkv szektor hitelezésére, ugyanakkor a többlet pénzmennyiséget sterilizálják, így a programok hatása monetáris politikai szempontból semleges. A másodlagos piacon állampapírok és jelzáloglevelek vásárlásába kezd a jegybank, ez lényegében QE program (quantitative easing – mennyiségi lazítás). Nagy Márton alelnök elmondta, hogy a hozamgörbe ellaposítása a cél, miközben az nhp és az nkp programokkal lazítani is tudnak. Összességében a kamatfolyosó szimmetriájának visszaállítása monetáris szigorításnak tudható be, ugyanakkor a bejelentett eszközvásárlási program lazító irányba tett lépés – mutat rá elemzésében az Equilor.

Az eszközvásárlási program részleteiről, és annak időzítéséről a következő kamatdöntő ülésen, április 28-án döntenek. A hétfőnként tartott FX-swap tendereken stabil állományt fognak tartani, a tender likviditási szerepe jelentősen csökkent. Az egyhetes betéti tenderek kamatszintje egyelőre 0,9 százalékon marad, de szükség esetén tovább emelik 1,85 százalékig. A repótenderek kamatszintjét a rövid lejáratok esetén az egyhetes betéti kamathoz kötik, a 3 és 5 éves lejárat marad 0,9 százalékon. A jegybank most elsősorban a kellő likviditás biztosítására, illetve a forintárfolyam volatilitásának csillapítására fókuszál.
Az OTP a héten folytatta a sajátrészvény-visszavásárlásokat. A HSBC elemzője 13 ezer forintra mérsékelte az OTP 12 hónapos célárfolyamát a korábbi 16 800 forintról, továbbra is vételi ajánlás mellett.

A Richter a 2019-es év eredménye után 63 forintos részvényenkénti osztalék kifizetését javasolja, tavaly 100 forint volt az osztalék.
A Mol a rendkívüli helyzetre tekintettel nem fizet osztalékot tavalyi éves eredménye után, 2019-es profitját teljes egészében az eredménytartalékba helyezi. Amennyiben a helyzet normalizálódik, és a körülmények engedik, a későbbiekben ebből kifizetést teljesíthet a részvényesek felé.
A 4iG vezetősége 22 forintos osztalék kifizetését javasolja, amiről az április 29-ére összehívott közgyűlésen szavaznak majd.
A CIG Pannónia április 17-re kitűzött éves rendes közgyűlését a vészhelyzet miatt bizonytalan ideig elhalasztotta.
A héten az OTP-részvények ára 2,31 százalékkal csökkent, csütörtökön 8890 forinton zárt, heti forgalma megközelítette a 63,5 milliárd forintot.
A Richter 8,38 százalékkal erősödött, a hét utolsó kereskedési napján 6595 forinton zárt, heti forgalma közel 9,2 milliárd forint volt.
A Mol ára 8,44 százalékkal emelkedett a héten, csütörtökön 2044 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma mintegy 11,35 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom árfolyama 0,85 százalékkal nőtt, csütörtöki záróára 358 forint volt, heti forgalma több mint 1,15 milliárd forintot tett ki.     A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3325,05 ponton zárt csütörtökön, az előző héthez képest 402,27 ponttal, 13,76 százalékkal magasabban.


Hasonló cikkek