BÉT: pluszok és jó hangulat jellemezte a mai kereskedést

Európában is jó volt a hangulat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 318,19 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 43 507,13 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek kiemelte: jó hangulatú kereskedésben, közel 1 százalékos emelkedéssel zárt a tőzsde. Európában is jó a hangulat.

A forgalom ugyanakkor jelentősen a három és tizenkét havi átlag alatt alakult – tette hozzá. A vezető részvények minimális mozgásokat mutattak. Az OTP-részvényeknél volt komolyabb mozgás, a bankpapír a kedvező európai hangulat miatt tudott emelkedni, nem egyedi hírek hatására – mondta.

A Mol 18 forinttal, 0,81 százalékkal 2240 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,13 százalékkal 13 400 forintra nőtt, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama változatlanul 400 forint, forgalma 268,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,42 százalékkal 8280 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3735,14 ponton zárt kedden, ez 20,61 pontos, 0,55 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

 

Gazdaság | Pannon Hírnök

 


Hasonló cikkek