BÉT – Valamennyi vezető részvény esett, a legnagyobb mértékben a Richter

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 641,76 pontos, 1,73 százalékos csökkenéssel, 36 365,90 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest.

Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1 aktuális csatornán elmondta, Európa-szerte eléggé lagymatag volt a kereskedés, a nyugat-európai részvényindexek lényegében nem változtak, egy-két százalékos pluszban fejezték be a napot.

A magyar tőzsdét eléggé megviselte a Richterrel kapcsolatos reggeli hír, a BUX index eséssel zárta a napot. Az összes magyar blue chip esett, a legnagyobb mértékben a Richter, közel 4,3 százalékkal – mondta az értékesítési vezető.

A Richter amerikai partnerének, az Allergannak a tájékoztatására hivatkozva reggel bejelentette, hogy méhmióma elleni készítménye egyelőre nem léphet az amerikai piacra. Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) olyan gyógyszerbiztonsági aggályokra hivatkozott, amelyek az Egyesült Államok területén kívül, az értékesítési és marketing engedély megadása után merültek fel.

A méhmiómával diagnosztizált nők rendellenes méhűri vérzésének kezelésére szolgáló szert Európában Esmya néven forgalmazzák. A gyógyszerrel kapcsolatban tavaly november végén vizsgálatot indított az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), mert a készítménnyel kezelt páciensek közül négynél súlyos májkárosodást jelentettek.

A vizsgálat keretében az idén februárban ideiglenes intézkedésként felfüggesztették az új kezelések megkezdését a gyógyszerrel. A forgalmazás július végén indult újra. A Richter arra számít, hogy az Esmya forgalma legalább 50 százalékkal esik vissza éves szinten.

A Mol árfolyama 32 forinttal, 1,12 százalékkal 2834 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,17 százalékkal 10 140 forintra esett, forgalmuk 1,8 milliárd forintot tett ki.A Magyar Telekom 1,50 forinttal, 0,37 százalékkal 400 forintra gyengült, forgalma 217,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 235 forinttal, 4,28 százalékkal 5255 forintra csökkent, forgalmuk 5,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3702,65 ponton zárt szerdán, ez 57,94 pontos, 1,54 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek