Betörte a börtön üvegajtaját és a gyógyszertár kirakatát

A Debreceni Járásbíróság 2020. február 18-án előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki az egyik debreceni patika kirakatát, továbbá a helyi büntetés-végrehajtási intézet portájának üvegét is megrongálta.

A vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíróság végzésében elfogadott.

Az elsőfokú bíróság a többszörös visszaeső vádlottat bűnösnek mondta ki rongálás bűntettében és garázdaság vétségében, ezért őt 2 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítéleti tényállás szerint A. R. 2019. október 26-án 21 óra körül Debrecen, Csapó utcában található gyógyszertár három rétegű üvegét egy térkővel 3-4 alkalommal megdobta, ettől az üveg megrepedt. Az ablaküvegben 850.000 forint kár keletkezett. A helyi lakos ezt követően 2019. október 29-én délután 16 óra körül megjelent a debreceni büntetés-végrehajtási intézet portájánál, ahol agresszív magatartást tanúsított, majd az épület két üvegablakát egy kővel bedobta.

A férfi a törött üvegdarabbal több helyen megsebesítette magát. Az intézetben lévő orvos a férfit elsősegélyben részesítette, valamint azonnal értesítették a mentőszolgálatot és a rendőrséget az esetről.

Dr. Fejes Sándor bíró az ítélet indokolása során elmondta, hogy a vádlott bűntettet előéletű és további súlyosító körülmény az ilyen jellegű bűncselekmények elszaporodottsága. Ugyanakkor enyhítő körülményként értékelte a férfi beismerő vallomását és azt, hogy szándékában áll a kárt megtéríteni.

Az ítélet jogerős, azt az ügyész a vádlott és védője is tudomásul vette.

Debreceni Törvényszék Sajtóosztály


Hasonló cikkek