Bevezetik a Polyduct részvényeit a Budapesti Értéktőzsdére

Bevezetik a Polyduct Nyrt. törzsrészvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacára, először december 21-én kereskednek a papírral – közölte a BÉT a honlapján.

    Korábbi közlés szerint a nádudvari székhelyű Polyduct Műanyagipari Zrt. 102 540 darab, egyenként 1000 forint névértékű, 102 540 000 forint össznévértékű, dematerializált, névre szóló törzsrészvényét 2021. december 15-én vette fel értékpapírlistájára és regisztrálta az Xtend piacára a BÉT. A tőzsdei bevezetési szabályok alapján a társaság működési formájának nyilvános részvénytársasággá változtatása után nyílt lehetőség az első kereskedési nap kijelölésére.
A tőzsde honlapján közzétett információs dokumentum szerint a társaság nettó árbevétele a 2019. évi 2,9 milliárd forint után 2020-ban 2,08 milliárd forint volt. A 2019-es árbevétel 89 százaléka, a 2020-as árbevétel 86 százaléka belföldi értékesítésből származott.

A 2020-as üzleti évben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 95 volt.
A társaság 1992-ben alakult, alaptevékenysége a rotációs műanyagöntés, a technológiának köszönhetően képesek nagy kiterjedésű és súlyú, gazdag formavilágú műanyag üreges testek kis és közepes sorozatú szériagyártására. A műanyag termékek gyártásához szükséges szerszámot, öntőformát maguk tervezik, gyártják.
Kereskedelmi tevékenységüket három üzletágban végzik, a víziparban (ivóvízhálózat és szennyvízkezelési rendszerek), az urbanizáció (hulladékgyűjtő edények, játszótéri eszközök, streetfitness eszközök, közterületi bútorzat, forgalomtechnikai eszközök) és az ipari kooperáció területén (műszaki fejlesztés, bérgyártás ipari vállalatoknak) működnek.

A társaság részt vett a BÉT Mentor programjában, amelyet 2017-ben indította el a tőzsde. Ennek keretében a hazai kis- és középvállalatok 2022 végéig fordulhatnak támogatásért a Budapesti Értéktőzsdéhez az ELITE Program, illetve a tőzsdei megjelenés felkészülési költségeinek teljes vagy részleges támogatása érdekében. A BÉT Mentor program kifejezetten azon vállalkozásokra fókuszál, amelyek felkészítésüket követően alkalmasak lehetnek a tőzsdei bevezetésre, illetve vonzó befektetési lehetőséget jelenthetnek a hazai intézményi vagy egyéni tőkebefektetők számára.


Hasonló cikkek