Bezárták a balatonboglári uszodát

Határozatlan időre bezárták a balatonboglári Urányi János Sport és Szabadidő Központ uszodáját augusztus 20-tól.

Erről a város képviselő-testülete döntött a rendkívüli közgyűlésén. A képviselők egy tartózkodás mellett, többségi szavazással határoztak a bezárásról. Mészáros Miklós a település polgármestere a sonline.hu-nak elmondta, számításaik szerint az új energiaárak miatt a létesítmény éves energiaköltsége mintegy 100 millió forint lenne, ami a jelenlegi áram és gázár majdnem tízszerese.

 

Fájdalmas döntést hoztunk, de akkora az épület energiaigénye, amit nem tudunk kifizetni.

– hangsúlyozta a polgármester.

 

A sportcsarnok egy ideig még tovább működik, de a fűtési szezontól, október elsejétől azt is be kell majd zárnunk. Nyilván tavasszal, amikor már nem kell fűteni, akkor kinyithat a csarnok.

– mondta Mészáros Miklós.

 

Balatonboglár polgármestere kiemelte, csak akkor tudnák kifizetni a 100 millió forintos többletkiadást, ha adót emelnének a városban, ettől azonban elzárkóznak.

 

Felvettük a kapcsolatot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel, hogy a szabadidő központ városi tulajdonrészeit vegye állami tulajdonba. Egy része már amúgy is az övék.

– jegyezte meg a polgármester.

 

Az Urányi János Sport és Szabadidő Központban a Balatonboglári Sport Club (BBSC) úszó, kézilabda és futball szakosztálya működik. A bezárás több száz fiatalt érint a városban. Az önkormányzat már keresi megoldást arra, hogy a sportolók hol folytathatják a munkát, erről azonban későbbre ígértek tájékoztatást.

Forrás: sonline.hu

Fotó: Urányi János Sport és Szabadidő Központ Facebook oldala

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek