Biden felhívta Putyint, és találkozóra hívta

Közleményében a Fehér Ház részletezte: az ukrajnai konfliktusról és egyéb regionális, illetve globális ügyekről egyeztetett kedden, telefonon Joe Biden amerikai és Vladimir Putyin orosz elnök, aki szintén elmondta a magáét.

Mint az amerikai elnöki hivatal írta: a beszélgetés során Joe Biden hangsúlyozta az Egyesült Államok  elkötelezettségét Ukrajna területi integritása mellett, és aggodalmának adott hangot a jelentős orosz haderőösszevonás miatt a Krím-félszigeten és Ukrajna határán. Az amerikai elnök ezen kívül azt is világossá tette, hogy az Egyesült Államok határozottan fel fog lépni nemzeti érdekeinek védelmében, „reagálva az orosz lépésekre, mint például a kiber-támadások, vagy a választási beavatkozás.”

A közlemény szerint Biden megerősítette azt a célját, hogy stabil és kiszámítható kapcsolatot alakítson ki Oroszországgal, összhangban az USA érdekeivel, és „javaslatot tett arra, hogy a következő hónapokban tartsanak egy csúcstalálkozót egy harmadik országban, ahol megvitathatják az Egyesült Államok és Oroszország előtt álló kihívások teljes skáláját.”

Vlagyimir Putyin orosz elnök a keddi telefonbeszélgetésben kifejtette amerikai hivatali partnerének, Joe Bidennek az ukrajnai politikai rendezés orosz megközelítését – közölte kedden a Kreml.

Az orosz államfői hivatal által kiadott tájékoztatás szerint Biden az általa kezdeményezett beszélgetés során a kapcsolatok normalizálásának szándékáról tett említést. A felek emellett tárgyaltak az iráni nukleáris megállapodás kilátásairól, az afganisztáni rendezésről és a klímaváltozásról. A Kreml megerősítette, hogy Biden találkozót javasolt Putyinnak.

Ha tetszett a tudósítás, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek