Biden szavára egyből ezrek keltek útra Közép-Amerikából

Félreértelmezték a megválasztott amerikai elnök szavait hondurasiak tömegei.

A demokrata elnök már a beiktatása napján beadja a kongresszusnak az új bevándorlási törvényt, amellyel tizenegy millió, már az országban élő illegális bevándorlónak adná meg az állampolgárságot. Közben már kilencezer fősre duzzadt az Egyesült Államokba tartó hondurasi migránskaraván.

Pénteken még csak háromezer hondurasiból álló migránskaraván indult el az Egyesült Államok felé ami a szomszédos Guatemalába érve mára már AP News szerint kilencezer fősre duzzadt.

A guatemalai kormány a katonasággal próbálja útját állni a migránsoknak az ország déli részén található Chiquimula városánál, miután péntek este átlépték a határt a kivezényelt kétezer rendőr és katona jelenléte ellenére. A guatemalai elnök, Alejandro Giammattei közleményben szólította fel a hondurasi hatóságokat, hogy tartsák vissza a tömegesen kivándorló lakosaikat.

A koronavírus-járvánnal járó veszélyeket is semmibe vevő és útra kelő és a határokat átlépő migránsok ezúttal is az Egyesült Államok felé tartanak, amely egyre vonzóbb célállomása lehet az elszegényedett közép-amerikaiaknak az új demokrata elnök választási sikere miatt. A jövő hét szerdán beiktatásra kerülő Joe Biden az elnöki kampányában többször is elmondta, hogy a Trump-féle bevándorlási politikát eltörli és jelentősen megkönnyíti az állampolgársághoz való hozzájutást.

Joe Biden leendő kabinetfőnöke, Ron Klain szombaton azt nyilatkozta: az elnök hivatalba lépésének első napján, vagyis január 20-án már el is küldi a bevándorlási törvényjavaslatot a kongresszusnak.

A tervezet szerint Joe Biden tizenegymillió illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó bevándorló számára adja meg az állampolgárságot. De az Egyesült Államok segélyt nyújtana több közép-amerikai országnak is, hogy a gazdaságukat versenyképesebbé tudják tenni, továbbá megteremtenék a biztonságos lehetőséget a bevándorlásra azoknak is, akik erőszak elől menekültek el, és növelné a drog- és emberkereskedők elleni fellépés hatékonyságát is –számolt be róla a New York Times.

A lap forrásai szerint Biden ugyanakkor nem akar megnyerni a javaslatához republikánus képviselőket, hanem a törvényhozás mindkét házában meglévő, szűk többségével vinné át a javaslatot. A republikánusok ugyanis várhatóan a határellenőrzés további szigorítását kérnék a támogatásukért cserébe.

Az AP News szerint ugyanakkor kétséges, hogyan lehet átvinni a törvényjavaslatot a demokratákat és a republikánusokat is megosztó témában, főleg egy olyan időszakban, amikor a koronavírus-járvánnyal és a gazdaság talpra állításával is foglalkozni kell. Hozzáteszik: még élénken élhet az emlék a törvénytervezet támogatóiban Barack Obama hasonló tervéről, aki azt ígérte első elnöki ciklusának legelején, hogy még az első évében átviszi a bevándorlási törvényt, de végül csak a második ciklusában tudta elfogadtatni azt.

Domingo Garcia, a Latin Amerikai Polgárok Ligájának volt elnöke szerint Joe Biden csütörtökön a javaslat kapcsán egy telefonbeszélgetésben azt mondta, hogy a Donald Trump ellen indított alkotmányos vádeljárás miatt késedelmet szenvedhet a törvény elfogadása, ezért az első száz napban ne számoljanak a hatályba lépésével.

Ali Noorani, a Nemzeti Migrációs Fórum vezetője, aki maga is részt vett a megválasztott elnökkel folytatott csütörtöki konferenciahíváson, azt mondta az AP-nek: egy nyolcéves procedúra vár az állampolgárságot kérőkre. Gyorsabban kaphatnak azok állampolgárságot, akik fiatal gyerekként kerültek az országba és deportálás fenyeget, de ideiglenes védett státuszhoz is juthatnak azok, akik olyan országból érkeztek, ahol jelenleg vagy nemrégiben még katonai konfliktusok dúltak, mint amilyen például a közép-amerikai El Salvador is.

Forrás: hirado.hu

Címlapi fotónk illusztráció!

 

HírMix | Pannon Hírnök 

 


Hasonló cikkek