Biden is bekapcsolódik az EU-csúcs ülésébe

A csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozó első munkanapjának estéjén Joe Biden amerikai elnök videókapcsolaton keresztül bekapcsolódik az EU-tagországok vezetőinek tanácskozásába.

Minderről Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kedden tájékoztatta a tagállami vezetőket. Michel a kétnaposra tervezett csúcs meghívólevelében kiemelte, az uniónak és tagállamainak lehetősége nyílik arra, hogy az amerikai elnökkel véleményt cseréljenek a felek jövőbeni együttműködéséről.

Elmondta, a csúcson megvitatják majd a koronavírus okozta európai és globális járványhelyzetet, áttekintik az Európai Unió nemzetközi kapcsolatainak helyzetét, valamint az unió gazdasági és digitális menetrendjét. „A koronavírus-járvány visszaszorítása tekintetében kiemelt prioritásunk az oltási kampányok felgyorsítása az Európai Unióban” – fogalmazott.

Hozzátette: ennek érdekében meg kell erősíteni az oltóanyaggyártási kapacitásokat, növelni kell a szállítást, és biztosítani kell az oltóanyagellátás átláthatóságát és kiszámíthatóságát. A vezetők a megbeszélésen kitérnek az oltási igazolványok bevezetésének kérdésére is – közölte.

Michel kiemelte: a nemzetközi kapcsolatok tekintetében az EU prioritása érdekeinek védelme, illetve aktív hozzájárulása a globális jövő alakításához.

Hozzátette, az Európai Unió egysége előfeltétele befolyása érvényesítésének.

A Földközi-tenger keleti medencéjében Törökország és Görögország, valamint Törökország és Ciprus között kialakult feszültséggel kapcsolatban az Európai Tanács elnöke azt közölte, a júniusi csúcstalálkozón elfogadott zárónyilatkozatban rögzítettek szerint az uniónak fokozatosan, feltételesen és visszafordítható módon kell fellépnie, illetve javítania Törökországgal ápolt kapcsolatait.

Világ tükör | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek