Bill Gates megdöbbent

A filantróp milliárdos hamar el akarja felejteni azt, hogy sokan őt teszik felelőssé a járványért.

Megdöbbenését fejezte ki a Microsoft társalapítója egy szerdai interjúban amiatt, hogy milyen sok „eszement és gonosz” összeesküvés-elmélet kering a személyével és a koronavírus-világjárvánnyal kapcsolatban a közösségi médiában – jelentette az MTI. Mint azt a Reuters hírügynökségnek adott interjúban magyarázta, szerinte ezt az okozza, hogy a pandémia megijesztette az embereket, és ezzel együtt jelentősen nőtt a közösségi média szerepe.

Ismeretes, a koronavírus-járvány egy évvel ezelőtti kirobbanása óta az interneten számtalan összeesküvés-elmélet kapott szárnyra, amelyek téves információkat terjesztettek a vírus eredetével kapcsolatban, illetve azokról, akik a járvány megfékezésén dolgoznak. A teóriák között szerepel az is, hogy Anthony Fauci, az amerikai kormány koronavírus elleni munkacsoportjának virológusa és Bill Gates közösen robbantották ki a világjárványt azzal a céllal, hogy ellenőrzésük alá vonják az embereket, akiknek a testébe az oltóanyagon keresztül nyomon követhető mikrochipet ültetnének be.

„Az emberek tényleg elhiszik ezeket a dolgokat?”

– tette fel a kérdést Gates, hozzátéve, nem gondolta volna korábban, hogy Fauci és ő ilyen központi szerepet tölthet be egyszer ilyen gonosz elméletekben. „Engem ez nagyon meglep, és remélem, hogy ezek el fognak tűnni” – mondta. (Bár a pár héttel ezelőtti perui bírósági ítélet valószínűleg inkább ennek az ellenkezőjét fogja eredményezni – a szerk.)

A milliárdos Bill Gates, aki egyébként ígéretesnek tartja Biden célkitűzései (és emiatt biztos nem lesz letiltva Trumppal ellentétben a közösségi portálokon – a szerk.) 2014-ben távozott a Microsoft elnöki székéből. Alapítványa, a feleségével közösen létrehozott Bill and Melinda Gates Foundation legalább 1,75 milliárd dollárt adományozott a koronavírus-járvány leküzdése érdekében tett globális lépések, vakcinák és gyógymódok kifejlesztésének támogatására.

Az interjúban Gates méltatta Fauci és Francis Collins, az amerikai nemzeti egészségügyi intézetek igazgatójának munkáját. A volt Microsoft-vezér szerint Donald Trump elnöksége alatt időnként úgy érzete, hogy csak ők ketten voltak „épelméjűek” az amerikai kormányban.

 

Világ tükör | Pannon Hírnök 

 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek