Bizonytalan a kezdés – gondok egy csíkszeredai szakközépiskolában

A második félévtől a települések fertőzöttségi arányától függően kinyithatnak a tanintézmények, és újra elkezdődhet az osztálytermi oktatás – jelentette be tegnap délután Klaus Johannis államfő. A csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskolában felújítási munkálatok miatt azonban bizonytalan, hogyan folytatódik a tanév.

Második félévtől a települések fertőzöttségi arányához köti a kormány az osztálytermi oktatás elindítását, így a továbbiakban az oktatási miniszter által már február elsején ismertetett három: zöld, sárga és piros forgatókönyv szerint kezdődik az oktatás a tanintézményekben.

Az államfő tegnapi bejelentése szerint a zöld besorolású településeken, tehát ahol a fertőzési arány egy ezrelék alatti, az óvodákban és minden iskolai osztályban személyes jelenléttel folytatódik a tanév. A sárga zónába sorolt településeken, vagyis ahol a fertőzési arány 1 és 3 ezrelék közötti, az óvodások, elemi osztályosok, illetve a végzős osztályok tanulói vehetnek részt az iskolai oktatásban. A piros zónába sorolt településeken, ahol 3 ezrelék feletti a fertőzési arány, csak az óvodások és az elemi osztályosok mehetnek a tanintézményekbe.

Azt illetően, hogy az oktatási és az egészségügyi minisztérium közös rendeletben változtatott-e az iskolába való visszatérés szabályairól, nem nyilatkozott az államfő. A Hargita megyei tanintézmények így a korábban elrendelt járványügyi szabályokhoz igazodva várják a személyes találkozást a diákokkal.

Az iskolák többsége startra kész

A csíkszeredai általános iskolák fel vannak készülve az osztálytermi oktatás elindítására, kérdésünkre több általános iskola igazgatója elmondta, hogy már az őszi időszakban megtettek mindent, hogy megfeleljenek az akkor érvényes járványügyi előírásoknak, természetesen amennyiben ezek módosulnak, ennek megfelelően járnak el.

„Az önkormányzat támogatásával egyszemélyes padokat vásároltunk, és ezekkel egészítettük ki a már meglévőket, így a Márton Áron Gimnázium minden osztálytermében egyenként foglalhatnak helyet a diákok” – mondta el a Hargita Népének Varga László igazgató. A Márton Áron Gimnázium igazgatója szerint a tanintézmény rendelkezik az osztálytermi oktatás elindításához szükséges kézfertőtlenítőszer mennyiségével, egészségügyi maszkkal, az épületben van elkülönítőhelyiség arra az esetre, ha valaki rosszul érzi magát, vagy ha légúti betegség tünetei jelentkeznek rajta.

Más iskola felkészült, de a Kós Károly még nem készült el

A Petőfi Sándor és Nagy Imre általános iskolák is felkészülten várják az osztálytermi oktatást, mind a két tanintézmény még az ősszel vásárolt plexit azoknak a padoknak az elválasztására, amelyek nem egyszemélyesek vagy ahol az osztályterem mérete túl kicsi. „Az iskolánk mind a 27 osztálytermében plexifal választja el a kétszemélyes padokban ülő diákokat” – részletezte László Károly, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója.

A csíkszeredai polgármesteri hivatal iskolafelújítási programjában szerepel a Kós Károly Szakközépiskola is, a kivitelezés elhúzódása miatt azonban a tanintézmény igazgatója egyelőre nem tudja, hogyan kezdik a második félévet. „A kivitelezés eredeti ütemterve szerint decemberben minden munkálattal el kellett volna készüljön a kivitelező, időközben azonban probléma merült fel a villanyhálózat felújításának a tervével, így jelenleg áll a munka az iskolában” – tudta meg a hargitai portál Szén János igazgatótól.

A Kós Károly Szakközépiskola igazgatója szerint ősszel a Székely Károly Szakközépiskola fogadta be a felújítási munkálatok miatt saját épületükből kiszorult diákokat és a tantestületet, ez a megoldás azonban nem összeegyeztethető a vidékről ingázó tanulók autóbuszjáratával.

„A Székely Károly Szakközépiskola érthető módon a délutáni órákban tudott tantermet biztosítani számunkra, nagyjából tehát 14.30–15.00 órakor kezdtük az oktatást, az esti időszakban viszont nem talált a tanórák programja az autóbuszjáratok időpontjával” – fejtette ki az igazgató. Az intézmény vezetője szerint egyelőre bizonytalan, hogy a szakközépiskolában hogyan kezdődik el a második félév.

Sógor Enikő alpolgármestertől időközben megtudta a Hargita Népe, hogy a felújítás alatt álló tanintézmények vezetőivel a héten egyeztet a városvezetés az osztálytermi oktatás elindításával kapcsolatosan felmerülő problémákról.

Külhon | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek