BL-selejtező – A Dinamo Zagreb lesz a Ferencváros ellenfele

Avatar

Ismét a Dinamo Zagreb lesz a Ferencváros ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában.

A hétfői, nyoni sorsolás alapján Szerhij Rebrov bajnoki ágon szereplő együttese – amely előzőleg itthon legyőzte a svéd Djurgardent, majd idegenben nyert a skót Celtic Glasgow ellen – hazai környezetben játszhat. A pályaválasztás joga ugyancsak sorsolással dőlt el.

Tavaly is a horvát csapattal találkozott az FTC ugyanebben a körben: akkor az első mérkőzésen, idegenben 1-1-es döntetlen született, a budapesti visszavágón viszont a zágrábiak nyertek 4-0-ra. A Dinamo később csoportkörbe jutott a BL-ben, a Ferencváros pedig az Európa-ligába került át és ott harcolta ki a főtáblás szereplést.

“Ismét egy nagyon erős ellenfelet kaptunk, ahogyan azt az előző körökben tapasztalhattuk, de vállaljuk a kihívást, és ennek is azzal a céllal megyünk neki, hogy kiverjük a Dinamót és bejussunk a playoffba. Annak nagyon örülünk, hogy hazai pályán játszhatunk, ez mindenféleképpen jó. A csapat a Celtic ellen már megmutatta, hogy ilyen erősségű ellenfelekkel szemben is képes sikerrel szerepelni. Egy mérkőzésen minden lehetséges, a Dinamo az előző körben is megszenvedett, megvan minden esélyünk a továbbjutásra” – nyilatkozta a közmédiának Hajnal Tamás. A Ferencváros sportmenedzsere hozzátette, mindkét csapatnál történtek változások az elmúlt évi párharchoz képest, a Dinamo például két edzőcserén esett át, legjobb játékosuk, Dani Olmo pedig az RB Leipzighez igazolt. Megjegyezte, szerinte izgalmas, jó párharc várható.

A harmadik körös Bl-selejtezős párharcok most egy – zárt kapus – mérkőzésen dőlnek el. Döntetlen esetén hosszabbítás, majd büntetőpárbaj következik, a győztesek a selejtező negyedik fordulójába, azaz a rájátszásába jutnak, a vesztesek pedig az Európa-liga selejtezőjének utolsó fordulójába kerülnek át.

A mérkőzéseket szeptember 15-én és 16-án rendezik.

MTI

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek