BL-selejtező – Egy lépésre a főtáblától a Ferencváros

A múlt heti első mérkőzésen több mint egy félidőn keresztül úgy tűnt, hogy a Ferencváros számára csak formalitás lesz a Molde elleni visszavágó a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének playoffjában, a norvég együttes feltámadása után azonban óriási csata várható kedden a Groupama Arénában a főtáblára jutásért.

Szerhij Rebrov csapata Norvégiában sokáig szinte tökéletes játékot mutatott be, már a 7. percben vezetést szerzett Franck Boli góljával, majd az 52. percben Myrto Uzuni fejese után úgy látszott, el is dőlt a párharc. A házigazda norvégok azonban szinte a semmiből visszajöttek, alig negyedóra alatt egyenlítettek és a hajrában a vezetést is átvették, mígnem a magyar bajnok Ihor Haratin büntetőjével egyenlített (3-3).

Az UEFA honlapjának statisztikái szerint a Ferencváros története során tíz olyan európai kupapárharcot vívott, amelyben az első mérkőzésen idegenben döntetlent ért el, ezek közül nyolcszor jutott tovább. A Molde ezzel szemben hétszer került olyan helyzetbe, hogy hazai döntetlen után kellett volna kivívnia a továbbjutást, s háromszor járt sikerrel. Ezek közül a legnagyobb skalpot egyértelműen az 1999/2000-es szezonban gyűjtötte be, amikor is a BL-selejtező utolsó körében az otthoni 0-0 után 1-1-es döntetlennel, idegenben lőtt góllal búcsúztatta a spanyol Mallorcát és jutott fel története során először, s mindezidáig utoljára is a főtáblára.

 

Botka: ,,Minden adott ahhoz, hogy bejussunk a BL-be

A Fradival két bajnoki címet nyerő hátvéd szerint a keret nagyja élete eddigi legfontosabb meccsére készül.

Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk egyik legjobbja volt a Molde elleni idegenbeli Bajnokok Ligája selejtezőn Botka Endre, aki két gólpasszával bizonyított. A védő szerint döntőnek beillő mérkőzés előtt áll a Fradi, amelynek kerete most nagyon egységes, ám a futballistáknak kicsit ki kell zárni a felfokozott hangulatot.

– A csütörtöki hazatérés után pénteken újból edzésbe állt a csapat. Hogy vagytok?

– Köszönjük szépen, minden a legnagyobb rendben van. Mostantól csak a Molde elleni visszavágóra koncentrálunk, próbáljuk a legjobb állapotba hozni magunkat, így, hogy a hétvégi bajnokinkat elhalasztották, az idő adott a felkészülésre. Kielemeztük az idegenbeli mérkőzést, láttuk, tudjuk, hogy mik voltak a problémát, igyekszünk ezeket kijavítani.

– Egyet itthon is aludva a történtekre hogy látod a 3-3-as eredményt és a norvég bajnok elleni párharc esélyeit?

– Összességében nem éreztem a kinti meccsben azt, hogy a Molde képes lesz egy ilyen feltámadást produkálni. A második gólunk után valamiért fejben elgyengültünk, ez eddig nem volt jellemző a csapatra. Ha nem nézzük a mérkőzés alakulását, a 3-3 vendégként jó eredmény a visszavágó előtt, ám nyilván annak fényében, hogy 2-0-ra is vezettünk, kicsit más szájízzel beszélhetünk erről. Ezzel együtt sincs okunk panaszra – hátravan még a budapesti visszavágó, ott fog eldőlni minden.

A teljes cikket ITT olvashatja.

 

A Ferencváros – amely tavaly az Európa-liga csoportkörében volt érdekelt – 25 év után juthat újra a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörébe. A zöld-fehérek emlékezetes BL-szereplése óta a magyar csapatok közül csak a Debrecennek sikerült elérnie a csoportkört a 2009/10-es idényben.

A párharcnak óriási anyagi tétje is van, hiszen a BL csoportkörébe jutás jelentősen több pénzt ér, mint a vesztesnek az Európa-liga főtábláján való szereplés: eddig mindkét csapat 6,4 millió eurót (körülbelül 2,3 milliárd forint) keresett a selejtezőben, amelyik gárda innen továbbmegy, az további 15,25 millió euróval (5,5 milliárd forint) gazdagodik, míg az El-csoportkör “csak” 2,92 millió eurót (1 milliárd forint) ér.

A párharc visszavágója kedden 21 órakor a holland Björn Kuipers sípjelére kezdődik, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

MTI

Nyitókép: fradi.hu


Hasonló cikkek