Vadászházi lehallgatás – Bödör haverja “Samo”-nak, a jelenlegi agrárminiszternek

Miroslav Bödör, a BONUL őrző védő cég tulajdonosa, aki a számos korrupciós botrány főszereplőjének, Norbert Bödörnek az apja, a múlt nyáron egy lévai járásbeli vadászházban lezajlott rendőri lehallgatás során készített felvételen azt mondta: “személyesen ismeri a jelenlegi földművelésügyi minisztert, az OĽaNO-s Samuel Vlčant”.

Bödör ezt 2021 nyarán mondta Robert Ficonak, a Smer elnökének és fia, Norbert Bödör védőügyvédjének, Marek Parának. Bödör gyanúsítottként szerepel a Jószágtartó (Dobytkár – a TASR fordításában: “jószágtartó”, “állattenyésztő”, illetve “marhapásztor”) fedőnevű rendőrségi vizsgálatban, amely a földművelésügyi minisztérium korrupciós ügyeit érinti. Vlčant a Bödör családhoz fűződő ismeretsége többszörös érdekellentétbe sodorhatja.

Az említett párbeszéd 2021. július 22-én zajlott le az említett vadászházban, amelyet a bíróság beleegyezésével hallgatott le a rendőrség “egy vadorzás ügyében”. Fico és Bödör Jozef Kissről beszélgetett, akit Vlčan három héttel a találkozó előtt nevezett ki a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség (Pôdohospodárska platobná agentúry / PPA) igazgatójává.

A “Jószágtartó” elnevezésű ügy éppen a PPA által nyújtott dotációkért fizetett megvesztegetési pénzeket érintette. Hatalmas botrányról van szó, amelynek során a rendőrség több mint 10 millió euróra rúgó korrupciós pénzeket vett jegyzőkönyvbe, s Bödörön kívül gyanúsított az ügyben az SNS-hez közel álló Martin Kvietik vállalkozó is.

Samuel Vlčan miniszter és Jozef Kiss, a PPA igazgatója éppen hétfőn (1. 24.) hirdettek meg egy 110 millió eurós mezőgazdasági pályázatot…

Forrás: bumm.sk, DENNÍKN-HÍR

Kövessen minket a Facebookon is!


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek