Konferenciát rendeztek Miskolcon – a Kábítószer-ellenes Világnaphoz kapcsolódva – a megyében működő KEF (Kábítószerügyi Egyeztető Fórum) szervezetek. Egy workshop keretében a szakemberek megosztották egymással tapasztalataikat, eredményeiket és megbeszélték a jövőre vonatkozó közös feladatokat.
Az ENSZ 1987-ben jelölte ki június 26-át Kábítószer-ellenes Világnappá. Magyarországon 21 éve tartják meg ezt a napot, ami arról szól: hogyan lehet eredményesen küzdeni a kábítószer-fogyasztás ellen és megvédeni a fiatalokat a drog okozta ártalmaktól? Tavaly kültéri rendezvényeken az ifjúsághoz szóltak, idén pedig a szakemberek gyűltek össze a Miskolci Polgármesteri Hivatal nagytermében egy gondolatcserére lehetőséget nyújtó konferenciára.

Kiss János alpolgármester köszöntő szavai után Fehér Annamária, a Gyermek Egészségügyi Központ főorvosa a gyermekkori droghelyzetről és a prevenció lehetőségéről tartott előadást. Összegezte a négy évvel ezelőtt – orvosok, pedagógusok, szülők, rendőrök bevonásával – indított megelőző program eredményét. A főorvos asszony tapasztalatai szerint pozitív változás történt. Úgy látja: a beszélgetések hatására a fiatalok, még ha kábítószerhez is nyúlnak, már tudatosabban teszik. Tudják, hol a határ és mernek segítséget kérni egymástól, szüleiktől, tanáraiktól. Kevesebb olyan esettel találkozott, amikor az intenzív osztályra kellett felvenni az adott fiatalkorút.

Koós Tamás, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, és a Gyermekpszichiátriai projekt szakmai vezetője egy hatmilliárd forint keretösszegű EFOP-pályázatról tájékoztatta a jelenlévőket. 13 helyszínen történik majd infrastrukturális fejlesztés. Miskolcon, a megyei kórház Csabai kapui intézményének jelenlegi pszichiátriai osztályának közelében építik meg az önálló épületet, ahol kialakítanak egy 15 ágyas aktív gyermekpszichiátriai osztályt, ami itt, helyben segíti a mentális állapotuk miatt kórházi ápolásra szoruló gyerekek, fiatalkorúak ellátását, és a jövőben nem kell majd ezért Debrecenbe utazniuk.
Jelenleg a tervezési munkák végén tart a projekt. Reményeik szerint a kivitelezés már idén elkezdődik, az infrastruktúra teljes átadása pedig 2019 végére, 2020 elejére várható.
(Fotó: Vona Ildikó/ PTV)