Borzasztóan kevés iskolapszichológus van Szlovákiában

„Az alapiskolák csupán 14 százalékában van iskolapszichológus, a középiskolákban 18 százalék ez az arány.” – mondta Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter.


A csütörtöki ruttkai iskolai késelés kapcsán beszélt erről a Na telo című politikai vitaműsorában. A tárcavezető szerint égető szükség lenne több asszisztensre és logopédusra is, akiknek köszönhetően csökkennének a különbségek a diákok között. Gröhling a Markíza televíziónak azt mondta, ezzel az iskolai zaklatások is visszaszorulnának.

„A minisztérium felmérése szerint az alapiskolások 17 százaléka, a gimnazistáknak pedig a 8 százaléka vált iskolai terrorizálás áldozatává” – tette hozzá a miniszter.

A ruttkai iskolaközpontba késsel berontó 22 éves férfi ismerősei közül többen is azt mondták, egykori iskolájában éveken át zaklatták a diáktársai. Az elkövető leszúrta az iskola igazgatóhelyettesét, az igazgatót, 2 tízéves diáklányt és a gondnokot megsebesítette.

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek