Bottal támadt a halőrökre

Orvhalásszal szemben akartak intézkedni a halászati őrök. A férfi egy karóval próbálta távol tartani magától őket – olvasható a baon.hu-n.

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt egy engedély nélkül horgászó helybeli férfival szemben, aki az őt tetten érő halőrök elől menekülve magához vett egy fakarót, amellyel hadonászva a halőröket folyamatosan fenyegette és jogszerű intézkedésükben akadályozta.

A vádirat szerint a kiskunhalasi férfi 2020. november 2-án éjjel Kiskunhalason, a Sóstó lezárt partszakaszán engedély nélkül horgászott, amikor az egyenruhás halászati őrök tetten érték. Közfeladatukat teljesítve intézkedni akartak az orvhalásszal szemben, ő azonban elfutott. Rövid keresés után utolérték, ám a férfi időközben magához vett egy 70 cm hosszúságú fakarót és azzal próbálta meg magától távol tartani az őt igazoltatni akaró halőröket.

A fakaróval hadonászva megpróbálta megakadályozni az egyenruhások közeledését, miközben azzal fenyegette meg őket, hogy szétveri a fejüket. Az sem tartotta vissza az ellenállástól, hogy a halőrök kilátásba helyezték a rendőrség értesítését. A vádlott a karót a halőröknek szegezve továbbra is idegesen fenyegetőzött, majd kihasználva azt, hogy nem tudják őt megközelíteni, végül elmenekült. Mobiltelefonja azonban mindeközben kiesett a zsebéből, azt a kiskunhalasi rendőrök megtalálták és lefoglalták.

Az ügyészség az orvhalászt közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A szabadlábon lévő vádlott ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Révhegyi Andrea

Hazai Tükör | Pannon Hírnök


Hasonló cikkek