Bővítette gyártókapacitását a Túró Rudit is előállító cég Mátészalkán

Bővítette gyártó- és csomagolókapacitását a Túró Rudit is előállító FrieslandCampina Hungária Zrt., a másfél milliárd forint értékű, saját forrásból megvalósult beruházást kedden adták át a holland tulajdonú cég mátészalkai telephelyén.

Az eseményen Nagy István agrárminiszter elmondta, a tejtermékgyártás az egyik legjelentősebb szakágazat az élelmiszeriparban, a foglalkoztatás, az árbevétel és a beruházások tekintetében a tejipar részesedése megközelíti a 10 százalékot.

A tejtermékgyártásban működő, több mint 6600 munkavállalót foglalkoztató közel száz cég 316 milliárd forintos árbevételt ért el az elmúlt évben – közölte a tárcavezető. Szautner Péter, a társaság vezérigazgatója elmondta, a beruházás egy ötéves kapacitásbővítés része, amelynek révén a mátészalkai tejüzem 25 százalékkal több tejterméket tud majd előállítani.


Hasonló cikkek