Bréking: Tóth László a Forma-3-ban!

Újabb magyar tehetség a száguldó cirkusz előszobájában.

A Forma-3-as autós gyorsasági bajnokságban indul az idén Tóth László a spanyol Campos Racing színeiben. A 20 éves magyar versenyző menedzsmentjének szerdai közleménye szerint a felek egy évre szóló szerződést kötöttek, amely opcionálisan egy további évvel meghosszabbítható.
A magyar versenyzők közül legutóbb Kiss Pál Tamás jutott el a Forma-3-as kategóriáig – 2011-ben és 2012-ben még GP3-nak hívták a sorozatot –, előtte pedig a máig egyetlen magyar Forma-1-es pilóta, Baumgartner Zsolt szerepelt ebben a géposztályban.

A Forma-3-as mezőny az idén hét Forma-1-es nagydíjon lesz az elitkategória betétfutama, ezek között a július végi-augusztus eleji Magyar Nagydíj is szerepel. „Öröm és megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy múltú istállónál folytathatom a versenyzői pályafutásomat, amelyben az eddigiekhez hasonlóan szeretnék lépésről lépésre haladni. Ez lesz az első F3-as szezonom, természetesen az elsődleges cél a folyamatos tanulás, és a lehető legtöbb tapasztalat megszerzése” – idézte a közlemény Tóth Lászlót, aki a 2019-es Motorsport Games elnevezésű autósport olimpián a magyar küldöttség legjobb eredményét érte el, miután a Forma-4-esek között negyedik, illetve hetedik lett.

Tóth tavaly a Forma Renault Európa-kupában versenyzett, az idény végén pedig több F3-as teszten vett részt, és ezeket követően állapodott meg a Camposszal.  Az 1998-ban létrehozott spanyol istálló alapító-tulajdonosa, Adrián Campos az idén januárban, 60 éves korában elhunyt, a csapatot fia irányítja a továbbiakban.

„Elsősorban számomra óriási a veszteség, ugyanakkor a csapatnál mindenki megviselt az, ami történt, de tovább kell vinnünk az örökségét” – idézte a közlemény ifjabb Adrián Campost. „Lászlóval teljessé vált az idei csapatunk, mindenki motiváltabb, mint valaha, igyekszünk büszkévé tenni az édesapámat, bárhonnan is figyel minket” – tette hozzá.

Tóth csapattársa az olasz Lorenzo Colombo, valamint a belga Amaury Cordeel lesz, a szezon pedig május elején, Barcelonában startol. Azt követően Franciaország, Ausztria, majd a Hungaroring következik, utána Belgiumba és Hollandiába látogat el az F3-as mezőny, az idény pedig az Egyesült Államokban fejeződik be. Minden versenyhétvégén három futamot rendeznek az F3-asoknak, a szezon így 21 viadalból áll majd. Az idén a Forma-3-ban indul többek között a korábbi F1-es versenyző Ralf Schumacher fia, David, valamint a Ferrari mostani F1-es sztárjának, Charles Leclerc-nek az öccse, Arthur.

Forma-1 | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook

 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek