Bringázz a munkába! 18.0

Négy év szünet után indult újra az alkalmanként országosan több ezer embert megmozgató Bringázz a munkába! kampány 2018. május 14-én.

A szervezők célja megmutatni, hogy bringával könnyen, gyorsan és szabadon lehet akár munkába is járni, ezzel a mindennapokban kerékpározók számát szeretnék növelni. A kampányhoz csatlakozók egy 4 millió forint összdíjazású nyereményjátékban vehetnek részt.

A Madách téren tartott nyitórendezvényen a Magyar Kerékpárosklub és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium munkatársai mutatták be a megújult formában visszatérő Bringázz a munkába! kampányt. Az eseményen a munkába igyekvő járókelők választhattak nekik tetsző bringákat, és kipróbálhatták, milyen lenne biciklivel munkába menni.

Révész Máriusz, a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos elmondta: a kormány fontos célkitűzése, hogy 2030-ra Magyarország az egyik legélhetőbb ország legyen Európában. Kiemelkedő az együttműködés a fővárossal is, amely a Balázs Mór-tervben célul tűzte ki a fővárosi biciklizők arányának növelését a jelenlegi 2,5-ről 10 százalékra. Az autóvásárlások száma rohamosan, a legutóbbi egy évben mintegy 39 százalékkal nőtt, ami gazdasági szempontból kedvező jelenség.

Az élhetőbb városok, települések kialakulását azonban az egészséges, olcsó és gyors kerékpározás elterjedése szolgálja.

A kormánybiztos kiemelte a BKK segítségét, a közlekedési társaság nemcsak ajándékokkal, hanem hirdetésekkel is támogatja az idei kampányt.

A kormánybiztos köszöntője után a Magyar Kerékpárosklub elnöke, Kürti Gábor nyitotta meg a kampányt. „Majdnem mindenkinek van otthon, a pincéjében, az erkélyen kerékpárja. Hozzuk meg a hétköznapokon még nem kerékpározók kedvét a munkába bringázáshoz! Ha nekiveselkednek, akkor – mint mindenki, aki kipróbálta – felfedezik, hogy ennél jobbat el sem tudtak képzelni, és nyeregben maradnak minden nap.” „A lakásajtótól az irodáig, megállókban várakozás, dugóban araszolás és parkolóhely keresés nélkül, nagyon gyorsan el lehet érni a munkába” – emelte ki a bringázás előnyeit a Kerékpárosklub elnöke. A kerékpáros kultúra fejlődését ma reggeli példával jellemezte: „Konvojban közlekedünk az új kerékpárutakon, kupacokban állunk már a lámpánál”.

Cégeknek is megéri ösztönözni a dolgozók kerékpárra váltását – mondta Kürti. Kutatásokra hivatkozva kiemelte, hogy

egészségesebb, kevesebbet hiányzó, jobb hangulatú munkatársakat és vidámabb csapatokat nyerhet egy cég a bringázás erősítésével.

„Ha valaki kerékpáron érkezik a munkába, akkor 100 százalékról indul, felfrissülve érkezik a munkahelyére” – mondta a klub elnöke, arra bíztatva minden már kerékpározót, hogy alakítsanak munkahelyi csapatokat, és vonják be ismerőseiket a Bringázz a Munkába! kampányba.

A Bringázz a munkába! kampány 2018. május 14-től 2018. június 10-ig tart. A zökkenőmentes lebonyolítást a Bike Citizens telefonos applikáció biztosítja, amelynek segítségével a résztvevők egyénileg vagy csapatban dokumentálják a megtett kilométereket és a kerékpározással töltött napok számát.

A korábbi kampányok során 6-8 ezer résztvevő bringázott munkába, a szervezők idén 10 ezer csatlakozóra számítanak. A megtett utazásaikat a mobilappon mérők között 4 millió forint értékben sorsolnak ki nyereményeket.

A Bringázz a munkába kampány a Magyar Kerékpárosklub szervezésében, a védjegyoltalom jogosultja, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hozzájárulásával és támogatásával valósul meg. További részletes információk a www.bringazzamunkaba.hu linken, vagy a kampány Facebook és Instagram oldalain érhetőek el.


Hasonló cikkek